Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Az ötödik hely a cél

Új edzővel vág neki az új idénynek a Győri ETO HC-Rudolph. Bartalis Józsefet, aki az utánpótlásban dolgozik tovább, az egykori válogatott Farkas József váltja, aki játékosként is segíti a csapatot. A győriek célja az ötödik hely megszerzése.

Bár a jégkorong ob I hivatalosan már vasárnap indul, a győriek első mérkőzésére október végéig várni kell. A Győri ETO HC-Rudolph először október 24-én a bajnoki címvédő Alba Volán-FeVita otthonában lép jégre. Arra a mérkőzésre, ahogyan az egész szezonra, már nem a korábbi tréner Bartalis József készíti fel az együttest, hanem az egykori újpesti válogatott, a győriek jelenlegi játékosa, Farkas József. A váltást egyébként az előző szakember kezdeményezte.

Szarvas Zoltán, aki az egyesület elnöki székében váltotta Urbanek Pétert, így nyilatkozott: „Bartalis József felajánlotta, hogy öt év után átadja a stafétabotot. A választás arra a Farkas Józsefre esett, aki nagy tapasztalattal bír mint játékos, s tavaly már segítette elődje munkáját. Bár a mezőny többi csapatánál külföldi edző dolgozik, mi nem gondolkoztunk ebben. Úgy véljük, Farkas alkalmas a szerepre, egy új stílust hozhat a kerethez, emellett azt valljuk, addig nyújtozkodjunk, ameddig a takarónk ér."

Az újdonsült elnök hozzátette, a klub helyzete sem anyagilag, sem feltételrendszerben nem sokat változott: „Bár a műjégpályát befedtük, a nyári állagfelmérés során kiderült, hogy a gépek állapota nem a legjobb. Éppen emiatt még kérdéses, hogy mikor indulhat el a jégkészítés. Sajnálatos, hogy az időjárás viszontagságait már nagyrészt kizártuk, helyette most más akadályozza azt, hogy megnyíljon a műjégpálya a hokisok és egyben a korcsolyázni vágyók számára."

Ami a keretet illeti, a szolidabb költségvetés nagy nevek igazolását nem tette lehetővé, nagyjából az előző években már megismert játékosok alkotják a Győri ETO HC-Rudolph csapatát. A kapuba visszatért a korábban már Győrött megfordult Rajz Tamás, míg a miskolci Láda Péter a győri egyetemen folytatja tanulmányait és jégkorongos-pályafutását.
„ Bár az országos elnökség elfogadta, hogy tíz külföldi játékosa lehet egy csapatnak, mi nem tervezzük újak igazolását. A tavaly itt játszó három szlovák, Stefanovic, Jurkovic és Takac továbbra is nálunk szerepel. Hozzáteszem, hogy a döntés nem igazán kedvez a magyar hokinak – a bajnokság színvonala viszont javulhat –, hiszen a fiatalok elől veszik el a helyet az idegenlégiósok, de az európai uniós tagság miatt igazán nem lehet korlátozni a számukat."

A bajnokság hat csapata – a győriek és a bajnok Alba Volán mellett a Dunaújváros, az FTC, az UTE és a Miskolc szerepel – előbb egy teljes kört játszik, majd az első két helyezett kiválik, a másik négy együttes pedig ismét vív egy oda-vissza vágós kört egymással. A 3. és 4. helyezett ismét a két legjobbal küzd, míg az utolsó kettőhöz csatlakozik – de már nem a bajnokság keretén belül – a juniorbajnokság első két helyezettje. Szarvas Zoltán elmondta, céljuk a Miskolc megelőzése, vagyis az 5. hely megszerzése.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az első erőpróba

Két győzelem után a harmadik fordulóban máris rangadót játszik a Graboplast-ETO. A győriek ma a… Tovább olvasom