Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Az olimpikon győri diákoknak nyújtotta kezét

Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó a 10.000 kézfogás a jövőért országos kampány keretében érkezett Győrbe, hogy a diákokat egészséges és környezettudatos életmódra biztassa. Megyei látogatása alatt több ezer kéz kapaszkodott össze.


Kósz Zoltán olimpiai bajnok a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája sportnagyköveteként az elkövetkezendő hónapokban az ország körülbelül 100 középiskoláját látogatja meg, hogy saját példáján keresztül ismertesse meg az egészséges és felelősségteljes életmód, a környezetvédelem, a sport, illetve a tanulás örömét.

Az olimpikon szerint fontos, hogy a fiatalok megértsék, a jövő az ő kezükben van. Ellentéteken és párhuzamokon keresztül szemléltette az egészséges és egészségtelen életvitel hatásait. Nemcsak a rendszeres mozgás jelentőségét hangsúlyozta, kitért a kiegyensúlyozott táplálkozás, lelki feltöltődés, káros szenvedélyek mellőzésének fontosságára is.

Kósz Zoltán a Kisalföld érdeklődésére elmondta: a szülőknek hatalmas szerepük van abban, hogy az ifjúság mennyire él tudatosan.

10.000 kézfogás a jövőért - Kósz Zoltán Győrbe látogatott (Fotó: Krizsán)

- Az aktív sportot nem könnyű összeegyeztetni a kötelezettségekkel. Úgy gondolom, hogy a diákok felé támasztott követelmények nem olyan mértékűek, hogy ne maradna energia edzésre és szórakozásra. Napjainkban a fiatalok szívesebben ülnek a számítógép és a televízió előtt. Lényeges, hogy a jövő nemzedéke egészen kisgyermekkortól belekóstoljon az aktív életbe, megkedvelje a mindennapos mozgást, így arra nem kötelességként, hanem szórakoztató napi rutinként tekintenek.

Kósz Zoltán ha tízezer kézfogást nem is, hétszázat biztosan sikerrel nyugtázhatott kedd délelőtt a győri Deák-iskolában. Ennyien kapaszkodtak össze ugyanis a Bisinger sétányon az egészséges és környezettudatos életmódot hangsúlyozandó. Kósz Zoltán megyei tartózkodása alatt a győri Jedlik-iskolába és a Mosonmagyaróvári Városi Kollégiumba is ellátogatott.

Kósz Zoltán
Kósz Zoltán

Kósz Zoltán
olimpiai bajnok (2000, Sydney), világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki bronzérmes, Világkupa-győztes, KEK-győztes, magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes, Horvát Kupa-győztes vízilabdázó manapság a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának (MÜTF) sportnagykövete.

Olvasóink írták

  • 3. Tabornok 2010. november 30. 10:38
    „"a szülőknek hatalmas szerepük van abban, hogy az ifjúság mennyire él tudatosan."
    Egyetértek.
    A városvezetésnek pedig abban van felelőssége, hogy az elmúlt 40 évben Győrben nem építettek uszodát! Jó lenne, ha a győri sportolók és sport "szakemberek"(akik ebből élnek), összefognának, hogy épüljön meg végre Győrben a Marcalvárosban, egy 50 m-es versenyuszoda! Természetesen egy oktatómedencével és egy kerekesszékesek által is használható, medencével.”
  • 2. CsabaKiraly 2010. november 10. 20:58
    „Accra, "Gyorben szal medencebe az europai elit". E cikk szerint el vagy tevedve bajtars :)”
  • 1. Accra 2010. november 09. 23:27
    „Zoli, Győrben megkérdezhetted volna, mikor lesz uszoda:) Értékelném, ha nemcsak kosarasokra költenénk.
    A termálból, meg a GYÁÉVből nem nőnek ki pólós palánták.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevin McCabe eladná a Fradit

Kevin McCabe, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. tulajdonosa kedden bejelentette, hogy részben vagy… Tovább olvasom