Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Az MTK volt a legsportszerűbb az MLSZ szerint

Az MTK Budapest volt a legsportszerűbb együttes a labdarúgó NB I-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség fai play bizottságának értékelése alapján, amely a beérkezett ellenőri jelentések feldolgozása után készül.
Az idény tapasztalatait összegezve dr. Szilágyi György, a fair play bizottság elnöke elmondta: "a fair play általános színvonala nem változott lényegesen az előző bajnoksághoz képest. Az idén ugyanakkor nagyobbak a különbségek a csapatok között, mint az elmúlt évben, amikor az első és az utolsó között mindössze hét tized pont volt a különbség (most ez 1,3). A végleges eredménybe az idén még nem számított bele a közönség magatartása - amelyről elmondható, hogy inkább romlott - a következő idénytől azonban már hat tényezőt veszünk figyelembe, köztük a szurkolók magatartását. Most fordult elő először egyébként, hogy egy klub, az MTK két egymást követő évben megnyerje a sportszerűségi versenyt. A fair play elsősorban a pozitív vonásokat emeli ki, ezért meg kell említeni, hogy az elmúlt évhez képest a Diósgyőr, a Sopron és a Győr sokat javított a helyzetén."

A sportszerűségi végeredmény:

1. MTK Budapest 7,55
2. Diósgyőri VTK 7,19
3-4. FC Sopron, FC Tatabánya 7,16
5. Debreceni VSC 7,07
6. Újpest FC 7,02
7. Győri ETO 6,91
8. Ferencváros 6,90
9. Kaposvári Rákóczi 6,82
10. Budapest Honvéd 6,81
11. FC Fehérvár 6,77
12. Zalaegerszegi TE 6,75
13. Pécsi MFC 6,72
14. REAC 6,63
15. Vasas SC 6,54
16. Lombard FC Pápa 6,20

A sportszerűségi végeredmény a szurkolók viselkedése alapján:

1. FC Tatabánya 3,92
2. Lombard FC Pápa 3,58
3. MTK Budapest 3,50
4. Debreceni VSC 3,44
5. Vasas SC 3,43
6. Kaposvári Rákóczi 3,42
7. FC Fehérvár 3,34
8. REAC 3,22
9. FC Sopron 3,12
10. Diósgyőri VTK 3,03
11. Zalaegerszegi TE 2,96
12. Ferencváros 2,86
13. Pécsi MFC 2,76
14. Győri ETO 2,74
15. Újpest FC 2,71
16. Budapest Honvéd 2,67

mlsz.hu/topfoci.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hazai meccsek idegenben

Az ország legkorszerűbb stadionja épül Győrött az ETO-parknak nevezett területen. Az első ütem az idén befejeződik: az impozáns klubépületet és a száz fiatal befogadására alkalmas sportkollégiumot nyár, a fedett lelátót pedig év végén adják át. A teljesen átépített, fűthető játéktér őszre készül el, ezért az ETO ősszel idegenben játssza hazai NB I-es mérkőzéseit. Tovább olvasom