Kisalföld logö

2018. 08. 19. vasárnap - Huba 18°C | 29°C Még több cikk.

Az MTK nyert és vezeti a bajnokságot

Labdarúgás - A meccs elejétől fogva az MTK játszott fölényben, az első nagy helyzet is a vendégek kapuja előtt adódott. Nem sokkal ezután egy ígéretes soproni pontrúgást követően a vendégek lekontrázták a soproniakat és megszerezték a vezetést.

90 perc krónikája
12. p: Bori ívelt a jobbösszekötő helyén robogó Urbánhoz, a csatár kicselezte Pocucát, majd 6 méterről a hosszú sarokba lőtt. 0–1.
19. p: Pocuca adta el a labdát még a soproni térfélen, Kulcsár pedig lágyan a 16-os vonalnál helyezkedő Urbánhoz fejelt, aki 16 méterről óriási gólt lőtt a hazai kapu jobb oldalára. 0–2.
45. p: Sifter előreívelt labdáját Tchana az MTK tizenhatosán belül ügyesen megszelídítette, látványosan becsapta Lambulicsot, majd 10 méterről a bal sarokba lőtt. 1–2.
65. p: Bori labdájával Pollák tört be a soproni tizenhatoson belülre, ahol Farkas buktatta, a büntetőből Urbán a balra vetőtő Takács mellett a jobb alsó sarokba lőtt. 1–3.
74. p: Pátkai a soproni kapu előterébe emelte a labdát Urbán felé, aki elől Pocuca ugyan elfejelte a labdát, ami a kissé kint álló Takács felett a kapuban kötött ki. 1–4.
90. p: Pátkai ugratta ki a balösszekötő helyén Urbánt, aki 8 méterről ballal a hosszú alsó sarokba lőtt. 1–5.
FC Sopron - MTK 1-5 (1–2)
Sopron, Soproni Liga-mérkőzés, 400 néző. V.: Mészáros (Viszokai, Szabó P.).
FC Sopron: Takács 4, Farkas 2, Pocuca 2, Sifter 2, Fehér 2, Galliano 2, Csontos 2, Dancs 2, Györök 2, Tchana 3, Belics 2
Cs.: Györök h. Freud 2 (35.), Dancs h. Aquino (62.), Galliano h. Horváth T (84.)
Edző: Végh Tibor
MTK: Végh, Rodenbücher, Lambulics, Pintér, Pollák, Zsidai, Pátkai, Kulcsár, Kanta J., Bori, Urbán
Cs.: Kanta J. h. Szabó Á. (51.), Kulcsár h. Pál (64.), Rodenbücher h. Vági (79.)
Szakmai igazgató: Garami József
Sárga lap: Galliano (31.), Fehér Z. (59.)
Gsz.: Tchana (45.), ill. Urbán (12., 19., 65., 90., a  harmadikat 11-esből), Pocuca (74., öngól)

Vincenzo Cosco, akivel kapcsolatban az a hír terjedt el, hogy szerda délután stábja többi tagjával egyetemben hazautazott, mégsem hagyta el Sopront. A szakvezető érdeklődésünkre készséggel elmondta, hogy az MTK ellen már kollégája, Végh Tibor meccsel, a hétfői félbeszakadt meccs után is már ő készítette fel a csapatot. Cosco viszont kötelességének érezte, hogy ne hagyja cserben játékosait. Noha közvetlen munkatársai a belső ellentétek miatt már hazautaztak, szolidáris maradt a játékosaihoz, akiket megkedvelt és akik azóta emberileg is közel kerültek hozzá. A távolabbi jövővel kapcsolatban – gondolva itt elsősorban a szombati Tatabánya elleni Ligakupa-mérkőzésre – a szakember aggodalmát fejezte ki,  a régóta húzódó tartozások miatt az első csapat játékosai nem biztos, hogy pályára lépnek.
Az újrajátszott mérkőzésen az MTK kezdett támadó szellemben, próbálta a gyors, rövid passzos játékát játszani a listavezető. Az első veszélyes helyzet mégis a vendégek kapuja előtt adódott, majd Végh bravúrja után egy ígéretesnek tűnő soproni pontrúgást követően a vendégek egy kontrából vezetést szereztek. Ez „megfogta" a soproni csapatot, amely a folytatásban még saját tizenhatosa előteréből sem tudta kihozni a labdát. Hamar meg is duplázta előnyét az MTK. A soproniak játékán egyre inkább megmutatkozott, hogy az utóbbi napokban, sőt, hetekben „fejben"  az ismert körülmények között mással voltak elfoglalva. Hogy aztán nem lett nagyobb a vendégek előnye, arról Takács kapus gondoskodott, sőt, a félidő végén az igen agilis Tchana révén – a játék képe alapján váratlanul – szépített a Sopron.

A második félidő első negyedórájában az MTK beszorította a hazai együttest, újabb kapusbravúrok akadályozták meg azt, hogy nőjön a vendégek előnye. Éppen kezdték kiegyenlítetté tenni a játékot a soproniak, amikor megszerezte harmadik gólját az MTK. Ez végképp megtörte a soproniak ellenállását, az utolsó bő húsz percben futószalagon alakított ki  ziccereket a nagy kedvvel játszó MTK, ahol Urbán Gábor egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

A jobb játékerőt képviselő MTK ellen a teljesen széteső hazai együttes az őszi szezonzárón az áldozati bárány szerepére volt kárhoztatva.

Végh Tibor: – Noha súlyos vereséget szenvedtük, azt gondolom, játékosaink nyugodtan nézhetnek egymás szemébe. Az MTK megmutatta, miért is vezeti a bajnoki tabellát, ma nagyon jó napot fogott ki és játékosai fejben tiszták voltak, mi pedig jelen körülmények között erre voltunk képesek.

Garami József: – Gratulálok a csapatnak a mai mérkőzéshez és az egész őszi teljesítményhez. Nagyon sajnálom a hazaiaknál kialakult helyzetet. Úgy érzem, a soproni közönség és a sok tehetséges helyi játékos megérdemelné, hogy a városvezetés közbelépjen.

Olvasóink írták

  • 1. joco 2007. november 30. 05:39
    „Hát fiuk! Ennyi és ne tovább! Valahol marha nagy a baj, talán a pénz a kérdés lényege.Szerintem valahol az amatör szinten- pénz nélkül, illetve fizetés nélkül- kéne ujra kezdeni mindent!!!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bukás a Baltikumban

Kosárlabda - Bár az első negyed után még tizenegy ponttal vezetett, végül ugyanilyen különbséggel… Tovább olvasom