Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Az MKB Veszprém kiütötte Pick Szegedet - 30-22 - fotók

Magyar bajnokság rangadóján parázs hangulat, óriási küzdelem volt az első félidőben. A második játékrészben a Veszprém lejátszotta a pályáról a Szegedet.

Az MKB győzelme a végén akár nagyobb arányú is lehetett volna. Nem lehet kérdéses, hogy a Veszprém megérdemelten nyerte a magyar bajnokság rangadóját hazai pályán a Szeged ellen.



Így látták a mesterek

Carlos Ortega:
– Héttel kaptunk ki ott, nyolccal nyertünk itt. Ezzel, valamint a végre újra mérges harcmodorunkkal elégedett vagyok. A játékunk is sokat javult az utóbbi BL-találkozókhoz képest, de még nem jöttünk ki egészen a hullámvölgyből. Sportszerűtlennek tartom, hogy ellenfelünk nem jött el a sajtótájékoztatóra.

Skaliczki László:
– Rettentően erős a versenyprogramunk, és ezt a túlfeszített iramot, a három-négy naponta játszott tétmérkőzéseket, valamint a fárasztó utazásokat nehezen viseljük. A rangadó körülményeiről ennél többet nem kívánok beszélni. Együttesem így is helytállt, és tudom, hogy tisztességgel dolgozva várja a bajnokság és a BL folytatását.

Forrás: Nso.hu  


MKB Veszprém-Pick Szeged 30-22 - fotók: MTI

Online tudósítás

60. perc - Jamali megadta a kegyelemdöfést átlövésből. 30-22.

60. perc - Szegedi szépségtapasz a végére. 29-22.

59. perc - Laluska Balázs szép gól lő. 29-21.

58. perc - Pribanic is betalál, az MKB elkezdett kiengedni. 28-21.

58. perc - Larholm most bevette Fazekas kapuját hetesből. 28-20.

57. perc - Szépít a Szeged, újra büntetőt hibáz a Veszprém. 28-19.

57. perc - Most már csak az lehet a Szeged célja, hogy a nagy verést elkerülje. Újabb veszprémi gól, 10 a különbség. 28-18.

56. perc - Nagy László kilencre növeli az előnyt. 27-18.

55. perc - Sulc lövése fél méterrel mellé megy, a veszprémi közönség pedig azt skandálja, hogy "indul a busz".

54. perc - Iváncsik Tamás rögtön büntet. 26-18.

53. perc - Kekezovity emelése elkerüli a kaput: a szegedi játékosnak nem kellett volna "belehalnia" a szépségbe.


Galéria kép

52. perc - Megpróbál feltámadni a Szeged, gólt is lő, de nincs benne a levegőben az izgalmas hajrá.

52. perc - Kettős kiállítás: a Veszprémből Sulic, a Szegedből Zubai pihen két percet azért, mert a játék hevében "egymásnak estek".

51. perc - Harmadik gólját lőtte Sulic, nyolc a veszprémi előny. 25-17.

50. perc - Császár Gábor csúnyán telibe lőtte Miklert hetesből, nagyon gyenge büntető volt.

49. perc - Laluska rögtön növeli a hazaiak előnyét. 24-17.

49. perc - Vadkertit kiállítják a bírók; újabb két hosszú és főleg nehéz perc vár a Szegedre.

49. perc - Larholm büntetőből lőtt csúnyán a veszprémi kapu mellé.

48. perc - Most igen, hat gólra csökkenti a hátrányt a Pick. 23-17.

47. perc - Kekezovity hiába ünnepelt; lövésébe belefújtak a bírók, nincs újabb szegedi gól.

46. perc - A meccs védését mutatta be Mikler Roland: Gulyás óriási ziccerét szenzációs reflexszel fogta a szegedi kapus.

45. perc - Sulc kozmetikázta az eredményt. 23-16.

44. perc - Gulyás szerzett remekül labdát, majd a támadás végén ő lőtte a 23. veszprémi gólt. 23-15.

43. perc - 1-1 gól mindkét oldalon; a Szeged a lehető legjobban "megúszta" az emberhátrányt. 22-15. 

41. perc - Most került nagy bajba a Szeged: emberelőnyben a Veszprém, miközben a Pick-játékosok szemmel láthatóan egyre kevésbé bírják a magas iramot. 

41. perc - Fazekas biztos kézzel védte Larholm lövését.


Galéria kép

41. perc - Kezd elhúzni a Veszprém, már héttel mennek Nagy Laciék. 21-14. 

40. perc - Két gyors gól mindkét oldalon. 20-14.

39. perc - A Szeged kettős emberelőnyben kapufát lőtt, mire a Veszprém leindította a vetélytársát. Császár góljával 19-13.

38. perc - Rodriguezt is pihenőre "zavarják" a bírók, kettős emberelőnyben a Szeged. Ancsin be is talál. 18-13. 

37. perc - A bírók "segítenek" a Picknek, Nagy Lacit két percre kiküldik.

37. perc - Most Nagy Laci rázta meg magát, s tanári gólt szerzett. Hat gól a különbség - ha most nem tud újítani a Szeged, akkor gyakorlatilag vége a mérkőzésnek. 18-12.

36. perc - Császár villámgyorsan termett a szegedi kapu előtt, s nem is hibázott. 17-12. 

35. perc - Jamali viszi most a hátán a veszprémi csapatot, újabb gólja négyre növelte az előnyt. 16-12.

35. perc - Rosszul jön ki az emberhátrányból az MKB, újabb szegedi gól, s már csak három az előny. 15-12.

33. perc - Emberelőnyben a Szeged, s a Tisza-partiak faragnak is a hátrányon Pribanic góljával. 15-11.

33. perc - Hiába a szépségdíjas gól, újra öttel megy a Veszprém. 15-10.

32. perc - Ancsin Gábor hálószaggató lövése eddig a meccs gólja. 14-10.

31. perc - Újra útjára indult a labda, s Jamali ismét gólt szerzett. 14-9.

Véget ért az első játékrész: az MKB négy gólos vezetése annak ellenére is megérdemelt, hogy a félidő közepén jól küzdött, s döntetlenre is feljött a Szeged.

30. perc - Szegedi szépségtapasz a félidő végére, de Jamali óriási góllal válaszolt. 13-9.

29. perc - Laluska Balázsnak sikerült kihagyni a kihagyhatatlant. Schuch fél perccel később nem hibázott, néggyel megy a Veszprém. 12-8.

28. perc - Az első félidő végére kisebb dulakodás a pályán; időkérés előtt szabadultak el az indulatok.

27. perc - Hétméterest kapott a MKB, melyet Császár be is vágott. 11-8.

26. perc - Az utóbbi percekben a mezőnyben kicsit eltűnő Nagy László most nem kegyelmezett, s harmadik gólját szerezte. 10-8.  

25. perc - Czina ismét a kispadon, a szegediek játékosa újra kétperces büntetést kapott.

24. perc - Előbb Fazekas, majd Mikler védett szépen, marad a 9-8.

23. perc - Rodriguez tört be a Szeged kapuja elé, s nem hibázott ziccerből. 9-8.

23. perc - Larholm egyenlített - 0-0 óta most áll a legjobban a Szeged -, ráadásul most a hazaiak kerültek emberhátrányba.

22. perc - Le a kalappal, emberhátrányban szerzett gólt a Pick Balogh Zsolt révén. 8-7. 

21. perc - Rodriguez használta ki a Pick-védelem sebezhetőségét. 8-6.

20. perc - Emberelőnybe került a Veszprém: Czina Józsefet küldték két percre a kispadra.

18. perc - Larholm először vette be az MKB kapuját, újra csak egy gól a különbség. Plusz Schuch is sárga lapot kapott a hazaiak közül. 7-6.

17. perc - Ugalde harmadik gólját a kapufa megakadályozta.

16. perc - Laluska Balázs is "besárgult".

16. perc - Ugalde második gólját szerezte. 7-5.

14. perc - Nagy László jogos sárgát kap, a szegediek pedig hétméterest. A Pick élt a lehetőséggel. 6-5.

13. perc - Rajko Prodanovic lefutotta a hazaik védelmét, újra csak két gól a különbség. 6-4.

11. perc - Császár Gábor szép egyéni akciója után újra hárommal megy a Veszprém. 6-3.

10. perc - Ízelítő a villámgyors kézilabdából: egy percen belül három találat. A Szeged két gólra közelítette meg az MKB-t. 5-3.

9. perc - Nagy Lászlót három ember sem tudta megállítani, újabb veszprémi gól. 4-1.

7. perc - Ancsin Gábor szerzi a Pick első gólját. 3-1.

6. perc - Mindkét csapat kétszer is hibázott fél percen belül, de a rontásokból végül a Veszprém növelte előnyét, Ugalde lőtt gólt. 3-0.

5. perc - A szegediek harmadik lövését is biztosan hárítja Fazekas.

4. perc - Nagy Laci beállós helyről növeli a hazaiak előnyét. 2-0.

3. perc - A szegediek második lövésüket is rontják, de az indítást elhamarkodta a Veszprém, a labda újra a Szegednél.

2. perc - A Pick első lövését védte Fazekas, míg a Veszprém Iváncsik Tamás révén megszerezte a vezetést. 1-0.

1. perc - A Szeged kezdte a játékot.

19.04 - Kis csúszással, de kezdődik a rangadó.

18.58 - A pályán a csapatok: a Veszprémi Aréna a hazai játékosok bemutatása alatt majdnem felrobbant.

Biztos vitatni fogják ezt a mondatot a győri ETO-szurkolók, de Magyarországon csak az MKB és a Pick tud ehhez hasonló hangulatot teremteni kézilabda pályán. 

18.52 - Sportszerű jelenettel kezdődik a rangadó: a veszprémi spíker gratulált a Szegednek a BL-továbbjutáshoz, s külön köszöntötte a Tisza-parti szurkolókat.

Előzetes

A magyar bajnokság legizgalmasabb csatájában ősszel szenzációs hangulatban, remek játékkal 31-24-re győztel le a Pick Szeged a húszszoros magyar bajnokot.

A Veszprém az őszi vereség ellenére vezeti egy ponttal a bajnokságot, s természetesen vissza akar vágni a nagy riválisnak.

Magyarország két legjobb csapata Európa legerősebb 16 klubja között van, hisz hétvégén a Szeged is biztosította helyét a BL-nyolcaddöntőben.

A két csapata a következő játékosokat nevezte a rangadóra.

MKB Veszprém: 1 Fazekas Nándor, 3 Gulyás Péter, 4 Iváncsik Gergő, 5 Schuch Timuzsin, 7 Császár Gábor, 9 Iváncsik Tamás, 17 Laluska Balázs, 19 Nagy László, 21 Iman Jamali, 23 Christian Ugalde, 25 Jose Rodriguez, 30 Terzic Mirsad, 32 Alilovic Mirko, 33 Sulic Renato, 35 Zivan Pesic.

Edző: Carlos Ortega.

Pick Szeged: 12 Tatai Roland, 16 Mikler Roland, 2 Buday Dániel, 6 Kekezovity Marinko, 7 Vadkerti Attila, 9 Nagy Norbert, 10 Jonas Erik Larholm, 14 Antonio Pribanic, 17 Zubai Szabolcs, 19 Balogh Szabolcs, 21 Alen Blazevic, 24 Czina József, 27 Rajko Prodanovic, 29 Sulc Frantisek, 34 Marko Lasica, 90 Ancsin Gábor.

Edző: Skaliczki László.

Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert.  
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európa Liga: bezárták a Lazio és a Fenerbahce stadionját

Az UEFA nézőtéri rendbontás miatt két, illetve egy nemzetközi mérkőzésre bezáratta az olasz Lazio és… Tovább olvasom