Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Az Integrál-DAC keddi diadala régi sikereket idézett

Labdarúgás - Bravúros teljesítménnyel jutott a legjobb négy közé az Integrál-DAC a Magyar Kupában. Domanyik Szilárd, a csapat technikai vezetője korábban játékosként is részese volt a kupasikereknek. Holnap kiderül, ki lesz a kék-fehérek ellenfele az elődöntőben.
A másodosztályú bajnokság Nyugati csoportjában szereplő Integrál-DAC – története során először – bejutott a Magyar Kupa elődöntőjébe. A kék-fehérek minden dicséretet megérdemelnek, hiszen óriási meglepetést okozva az élvonalbeli Vasast búcsúztatták el a további küzdelmektől, miután a győri vereség (0–1) után 2–1-es győzelmet arattak a Fáy utcai stadionban.

Érdekesség, hogy a klub jelenlegi technikai vezetője, Domanyik Szilárd korábban – még a csapat futballistájaként – is részese volt a nádorvárosi egyesület kupasikereinek.

„1981-ben és 1986-ban is a legjobb nyolc között szerepeltünk a Magyar Kupában – mondta érdeklődésünkre Domanyik Szilárd. – Sőt, huszonhét éve – miután kiejtettük az élvonalbeli Videotont, Zalaegerszeget és Kaposvárt – tulajdonképpen a legjobb négyben voltunk, hiszen a négy kiemelt NB I-es csapathoz sorsolták hozzá a többi együttest. Emlékszem, a Honvéd ellen Győrben kikaptunk ugyan öt-nullára, ám még nulla-nullánál két kapufát is rúgtunk, az egyiket éppen én. A végeredmény ellenére egyáltalán nem volt sima mérkőzés. Komora Imre, a Honvéd akkori edzője a meccs után azt nyilatkozta, nem gondolta volna, hogy a bajnokcsapatot ennyire megszorítja egy másodosztályú csapat. Öt évvel később, már harmadosztályú egyletként búcsúztattuk az élvonalbeli Haladást is."

Domanyik Szilárd szerint a mostani sikerekben kulcsszerepe van Szentes Lázár vezetőedzőnek.

„Fanatikus és felkészült szakember, aki kiválóan tudja motiválni a játékosokat. Mindennap látom, hogy milyen sokat edzenek a srácok, rengeteg munka van bennük. Nagyon fontos még a megfelelő háttér és azok a tisztességes viszonyok, amelyek jellemzik a klubunkat. Mindez meglehetősen ritka a mai magyar futballban" – tette hozzá a sportvezető.
Ami a folytatást illeti, a technikai vezető keze eddig rendre szerencsésnek bizonyult a sorsolásokon. Bízik benne, hogy ezúttal is így lesz.

„A Zalaegerszeg legyőzése után kihúztam a harmadosztályú Szekszárdot, majd ezt követően a Vasast, amely akkor a leginkább verhető csapatnak tűnt. Könnyű ellenfél már nem jöhet a folytatásban, ám úgy gondolom, hogy az eddigi eredményeink alapján van respektünk a többi együttes körében. Az is biztos, hogy a csapatunknak a továbbiakban már semmi veszítenivalója sincsen" – mondta befejezésül Domanyik Szilárd.

A holnapi sorsolás után tehát kiderül, hogy ki lesz az Integrál-DAC ellenfele az elődöntőben. Az biztos, hogy Szentes Lá- zár legénysége ismét NB I-ben szereplő együttessel szemben kísérelheti meg kiharcolni a döntőbe kerülést. A lehetséges ellenfelek között van ugyanis a Bp. Honvéd, a Gabona Transz-Kaposvár és a mai DVSC-TEVA–FC Fehérvár párharc győztese. Az első meccset április 2-án, szerdán hazai környezetben, valószínűleg 19 órától játsszák a kék-fehérek.

Olvasóink írták

  • 1. Szurkoló5000 2008. március 27. 12:04
    „GRATULÁLOK !!! A "kistestvér" is jó küzd, harcol. Gyerünk a döntőbe !
    Hajrá DAC !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tokody bordája bánja az ütközeteket

Labdarúgás - Megsérült Tokody Tibor, az ETO FC labdarúgója. Nem biztos, hogy hétvégén ott lehet a… Tovább olvasom