Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Az in-line válogatott is a feljutásért küzd

In-line hoki - Mától Pozsony ad otthont az in-line hoki világbajnokságnak, melyen a magyar válogatott – részben a „jeges" szakág sikerén felbuzdulva – a felső házba jutást tűzte ki célul magának. Nem lesz ugyanakkor könnyű dolga Bóta Gusztáv együttesének, hiszen az első körben Japán és Új -Zéland mellett a nagy visszatérő Kanada is a mieink csoportjában van.
Méhes Tibor csapatvezető szerint azonban így sem reménytelen a helyzete a több győri játékossal és a jégkorong-válogatottal történelmi sikert elért Vas Mártonnal és Tokaji Viktorral felálló nemzeti együttesnek.
„Ez lesz a kilencedik vb, melyen részt veszünk, s eddig az első csoportkör után rendre a divízió I-ben folytathattuk a szereplést. Itt viszont két arany-, egy ezüst- és egy bronzérem a mérlegünk. Most viszont a győztes feljut a felső házba, így a következő alkalommal kedvezőbb besorolást kap. Természetesen az a célunk, hogy ezt elérjük" – mondta Méhes Tibor, aki hozzátette: nagy öröm számukra, hogy bár jégkorongban a felnőttcsapat „haldoklik", addig a műanyag pályán bajnoki címvédőként várják az augusztusi győri rájátszást. Hozzá kell ugyanis tenni, hogy Győrben kiváló minőségű pálya áll rendelkezésre. Ezért is készült több alkalommal itt a magyar válogatott.

Napközis tábor

A győri létesítmény a nyári szünidőben napközis in-line hokitábort szervez, melyre 6–12 éves fiúk és lányok jelentkezését várják.
Vas Márton és Tokaji Viktor is reménykedik benne, hogy a Japánban jégen elért sikerhez hasonlót tudnak produkálni a közeli Pozsonyban is.
„Más azért ez a játék, de nem ma kezdtük űzni az in-line változatot sem, van benne rutinunk, s szeretjük is. Kanada visszatérésével ugyan nehezebbnek tűnik a dolgunk, de éppen Japánban bizonyítottuk be, hogy képesek vagyunk a bravúrra, s ebben bízunk a szlovákiai világbajnokságon is" – mondták a játékosok, akik közül a Franciaországban játszó Vas arra a kérdésre, hogy nem tiltja-e a szerződésük a pályára lépést, a következőket mondta: „Mivel nem egész éves szerződésem van, így a nyári szabadidőmet nem korlátozhatja a klubom."

Olvasóink írták

  • 2. petyusz 2008. június 24. 08:41
    „Elnézést rossz helyre írtam bocsánat :(”
  • 1. petyusz 2008. június 24. 08:38
    „Hát ki jött a lépés!!! Mert nyert Szávay Ági 19 tegnap néztem a meccsét és gyönyörű játékkal lesöpörte olasz ellenfelét !!!! 6-1 6-4 arányben ! Hajrá Ági !!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyedül Szávay Ágnesért izgulhatunk

Tenisz - A selejtezőket követően hétfőn a főtábla küzdelmei is megkezdődnek Wimbledonban, a füves… Tovább olvasom