Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Az ember, aki fut

Mosonmagyaróvár - Sándor Csabával, a mosonmagyaróvári hosszútávfutóval beszélgettünk kitartásról, csendről, valamint a Skoda 105 kényelméről.

Valljuk be őszintén: legtöbbünk nem szeret futni. Fárasztó, izzasztó, monotonnak tűnő dolog ez: a suliban alig vártuk a Cooper-teszt végét, hogy focizhassunk, vagy kiosonhassunk a pálya mögé, elpattintani egy cigit. Másrészt viszont kevés sport van, ami ennyire erősíti az akaratot, a kitartást; emellett a természethez is közelebb visz, és kitűnő lehetőséget biztosít a gondolkodásra, elmélkedésre (ne feledjük, hogy az írókat, rendezőket is megihlette, lásd: A hosszútávfutó magányossága, vagy a Forrest Gump). Ami sokunknak nehézség és kín, Csabának életforma és örök szerelem.


- Mesélj magadról!
-
Mosonmagyaróváron születtem 1985-ben, azóta is itt élek. A Piaristákhoz jártam általános iskolába, majd faipari technikusként végeztem a Hunyadi Mátyás szakközépben. Jelenleg – egy hosszabb kihagyás után – a Nyugat-Magyarországi Egyetem testnevelő-edző szakát végzem levelezőn, a munka és a sport mellett. Keresztény családban nevelkedtem, ez meghatározza az életszemléletemet. Két testvérem van; jelenleg párkapcsolatban élek. A későbbiekben szeretnék falura, Kimlére költözni, mert olyan ember vagyok, aki igényli a csendet, a nyugalmat. Az igazi az lenne, ha a hegyekben lakhatnék, de ehhez meg kéne érni a nyugdíjaskort.

- Mióta futsz? Milyen impulzus hatására kezdted el?
- Első versenyem 1995-ben volt Jánossomorján, erre teljesen ötletszerűen neveztem be. Itt kötöttem barátságot az atlétikával. Innentől kezdve folyamatosan jártam atlétikaedzésre és versenyekre; az elején még csak 400 és 1000 métereket futottam. 2000 környékén kezdtem az ultrafutást, Sipos István országfutásának hatására, aki 20500 kilométert teljesített pihenőnap nélkül. Ezzel világossá tette számomra, hogy az emberi teljesítőképességnek csak a tudatunkban lévő korlátok szabhatnak határt. Ha az ember nagyon erősen akar valamit, és szívvel-lélekkel csinálja, akkor megnyílnak előtte a kapuk. Hatalmas erőt ad az érzés, hogy sokan érzik saját ügyüknek a futásaimat. 

Lendületben
Lendületben

- Miért pont a futás? Mennyiben más ez, mint a többi sport?
-
A futás számomra a szabadságot jelképezi. Bárhol, bármikor, bármilyen időjárási körülmények, domborzati viszonyok között lehet gyakorolni ezt a sportot; a kezdéshez csupán kényelmes ruhára, és egy megfelelő méretű futócipőre van szükség. Nem kell hozzá edződerem, s már egy fél órára is érdemes nekiállni. Persze, ha akarok, több napot is futhatok. Úgy érzem, ez a sportág teljesen rám van szabva. 

- A rövid és hosszú távú futás két különböző világ. Miért választottad az utóbbit?
- Mindig a táv növelésében láttam az igazi kihívást, nem pedig abban, hogy a megtételéhez szükséges időt a minimálisra csökkentsem. Így a választás adta magát.


- Mekkora távokat teljesítesz?
- Jelenleg ultramaratonokat futok, valamint saját expedícióimat, ezek szintén ultramaraton távok. A kedvenc versenytípusom – melyben a legeredményesebb is vagyok – a 24 óra, ami 24 órán át tartó nonstop futást jelent. Ebben 232 kilométer a rekordom, ezt 2008-ban, Sárváron értem el, ahol pályacsúccsal nyertem meg a magyar bajnokságot. 24 órában a világ- és Európa-bajnokságokon – korcsoportban - legtöbbször előkelő helyen végeztem. 

- Hogy állsz a szponzorokkal?
- Mivel a sportág a média perifériáján helyezkedik el, kevésbé vonzza a támogatókat. Másrészt minden versenynél – még egy hibátlanul elvégzett felkészülés után is – ott van az eshetőség, hogy ötven kilométer után feladom; lehet, hogy a gyomrom készül ki, de elég, ha a cipő kidörzsöli a lábamat – sokminden közbejöhet. Nehéz úgy szponzort találni, ha tudják, hogy a célba érésem sem biztos. Sajnos elég sok elutasításban volt már részem. Vannak azonban, akik évek óta mellettem állnak; ők a Biyo-Product, az Unix autóalkatrész-kereskedés, valamint a Magyar Tartalékosok Szövetsége. A várostól az idei, beregszászi testvérváros-futáshoz tudtam kieszközölni támogatást, ez az összköltség kb. egyötödét tette ki.

Balaton-kör
Balaton-kör


- Mi az, ami nélkül nem indulsz el versenyre? Használati tárgy, ruha, kabala?
- Egy jól bejáratott, de még nem szétgyúrt futócipő, és több pár zokni, ami eső esetén jól jön. Egy időben mp3 lejátszót és pulzusmérő órát is használtam; mára ez elmaradt. Sokkal jobban szeretek érzésre futni, mint a pulzusmérő kontrolljára, és zene nélkül is jól megvagyok, csupán a gondolataimmal.  Ha jól megy a futás, ha fejben rendben vagyok, akkor mindegy, hogy mi van nálam, mert úgyis ez határozza meg, hogy mennyire tudok a célomra összpontosítani. Kabalám nincs.

- Hogyan viszonyulnak hozzád az utakon közlekedő autósok, motorosok?
- Akadnak, akik drukkolnak és integetnek, de ők vannak kevesebben. Sokakat lefoglal a saját gondjuk, problémájuk, ők szinte észre sem veszik, hogy az út szélén fut valaki. Végül olyanok is vannak, akik viccesnek tartják, ha épp mellettem mossák le a szélvédőt, így nekem is juttatva egy adagot. Itt, a környéken már megszoktak. Mostanában igyekszem lazább talajon, illetve erdőben futni a jobb levegő miatt, és minél kevesebb időt tölteni forgalmas helyen, aszfalton. Így kímélem az ízületeimet, másrészt nem szívesen látom, hogy az emberek sokszor teljesen feleslegesen, pusztán a kényelem miatt használják az autójukat, bele sem gondolva abba, hogy ezzel mennyit ártanak a környezetnek.


- Hogy fogadnak a településeken, ha megállsz pihenni, enni-inni?
-
Volt, hogy bementünk egy kocsmába, és amikor a vendégek megtudták, mi járatban vagyunk, nem engedték, hogy kifizessük a számlát, sőt, érdeklődve hallgatták a beszámolónkat. Előfordult az is, hogy egy hely éppen bezárt, de a hölgy a mi kedvünkért újra kinyitott, és melegszendvicset, kávét készített nekünk. Persze irigy emberek is vannak, akik a másik balszerencséjének örülnek, az esetleges feladásokon csámcsognak, hogy addig is elfeledkezhessenek a saját unalmas életükről. Szerencsére erre nem nagyon adok lehetőséget, hiszen 2005-ben adtam fel legutóbb futóversenyt. Igyekszem azokra figyelni, akik pozitívan állnak a dolgomhoz.

- Mekkora nehézséget okoz a munka és a versenyek, az edzés összeegyeztetése?
- Hál’istennek jó a munkám, szeretem csinálni. Jelenleg raktárosként dolgozom egy óvári vállalatnál. Szükségem van rá, hogy ne csak a futással foglalkozzak; persze abból nem is tudnék megélni, sőt, legtöbbször csak a pénzemet viszi. Nagyon jól össze tudom hangolni a munkát és a sportot. Nagyjából havonta tartok egy háromnapos edzőtábort, vagy napi 3-4 órát futok a Bakonyban, ami ideális hely egy futónak, lankás emelkedői miatt. Szeretek szántáson futni, hiszen itt másfél óra felér négyórányi aszfaltos edzéssel, s olyan izmokat is meg tudok mozgatni, amiket más módon nemigen lehetne.  Ma már előre felépítem a jövő évi tervemet, hogy melyik versenyekre megyek majd, így könnyebb az egyeztetés. Tizennégy év tapasztalata segít abban, hogy - az időmet jól beosztva – fel tudjak készülni a megmérettetésekre.

Beregszászon, polgármesterekkel
Beregszászon, polgármesterekkel


- Kísérő nélkül nincs futóverseny. Miért olyan fontos a személyük? Kiket szoktál felkérni a feladatra?
- Általában olyan embereket kérek fel, akiket régóta ismerek, megbízok bennük, és tudom, hogy bírni fogják. Egy kísérőnek épp olyan nehéz a dolga, mint a futónak, sőt olykor nehezebb. A legutóbbi, beregszászi futásomra Balassa Tamás jött velem, ő hozta az összes felszerelésünket kerékpáron, átlag tíz kilométer per órás sebességgel tekerve mellettem. Őt is ugyanúgy érte a nap, ugyanúgy fel kellett jönnie a dombokra, és ő is fennmaradt éjszakára, amikor úgy határoztam, hogy futnunk kell végig. Akadnak olyan megmérettetések is, ahová nem viszek kísérőt, ezek például a körversenyek, ahol 24 órán keresztül egy egy kilométeres körön kell futni. Itt össze tudom készíteni magamnak az összes ruhát, cipőt, elkészítem magamnak a frissítőket.

- Mi a helyzet a válogatottal?

- A Magyar Atlétikai Szövetségen belül van a Magyar Ultrafutó Szövetség, amit én nem sokra tartok, egy tisztességtelen társaság vezeti. 2008 májusában a jól működő szervezetet padlóra küldték, amikor az akkori elnököt – aki egy jó ember- hamis vádakkal eltávolították a posztjáról. Azóta nem vagyok hajlandó a válogatott színeiben képviselni a hazámat. Mivel a tagságot nem érdekli, hogy épp ki az elnök, vagy mi történik a vezetőségben, ezért számomra kérdéses, hogy a szervezet létének van-e valami értelme. Az új vezetők regnálása óta, ha EB- vagy VB-szerepléssel kapcsolatban megkeresnek, csak annyit mondok, hogy ha a véleményemre nem kíváncsiak, akkor a teljesítményemhez, eredményeimhez se legyen semmi közük.


- Melyik eredményeidre vagy a legbüszkébb?
-
Tavaly az Athén-Spárta ultramaraton teljesítése nagy célom volt. A görögök szinte félistenként tisztelik azt, aki e távot lefutja. Ez a világ egyik legnehezebb versenye, tele van dombokkal; jó ideig aszfalton kell futni, majd hegyes, köves, sziklás ösvények következnek. Napközben negyven fok van árnyékban, míg este, a hegyekben öt celsius körüli a hőmérséklet. Így ennek a teljesítésére igazán büszke vagyok. Talán fura, de főleg azok a versenyek állnak közel a szívemhez, melyeken nagy küzdelem árán tudtam egyáltalán beérni a célba, s nem pedig azok, amiket megnyertem.

- Van valami emlékezetes történeted a versenyekről?
- A 2004-es Bécs-Budapest szupermaraton után – akkor még tapasztalatlanabb voltam – történt az eddigi egyetlen ájulásom. Ez már a győri élményfürdőben esett meg, amikor éppen lekászálódtam a masszázságyról. Mivel nem ettem futás után – ennyi eszem volt -, három lépés után kezdett elsötétülni a világ. Annyit tudtam még mondani, hogy valaki fogjon meg. Arra ébredtem, hogy mentősök állnak körül, és mérik a pulzusomat. Ez emlékezetes eset volt, tanultam belőle. Szintén ezen a versenyen – amit minimális költségvetéssel teljesítettem – Sopron környékén hárman éjszakáztunk az egyik kísérőm 105-ös Skodájában, két, kb. száz kilométeres szakasz között. A kényelmetlen testhelyzet miatt mindössze négy órát tudtam aludni.

m1 - interjú
m1 - interjú


- Te alapítottad az óvári Strucc Futóklubot. Mit kell tudnunk róla?
- A Mosonmagyaróvári Strucc Futóklub idén immár hatodik alkalommal rendezte meg a Szigetköz minimaratont, amely négy és tizenhat kilométeres távokkal várja a versenyezni vágyókat. Az óvári és környékbeli fiataloknak versenyzési lehetőséget és kihívást biztosítunk; jó látni azt, hogy valaki kezdetben 2-3 kilométert tud teljesíteni, majd lefutja a négy kilométeres távot, a következő évben pedig a négyszeresét is sikerrel abszolválja. Úgy érzem, a versennyel sokat teszünk a város sportjáért. A klubot a tagsági díjból tartjuk fenn; jelenleg harminc tagunk van. A minimaratonhoz minden évben szponzorokat keresünk; sokkal könnyebb támogatókat találni, ha az ember egy ilyen eseményhez toboroz, mintha saját tevékenysége finanszírozásához keresne mecénásokat.

- Hol tájékozódhatunk a Futóklubról, a versenyeidről? Van blogod?
- Honlapunkat (struccfutoklub.hu) Gyimóthy Tamás szerkeszti, itt nagyjából minden információ megtalálható a klubról. Egyelőre ritkán frissül a lap, lényegesen több versenyre járunk, mint amiről itt olvasni lehet. Van blogom is (a honlapról elérhető), ez a beregszászi futás apropóján lett beindítva, és a nagyobb futásaim környékén kerülnek majd fel rá bejegyzések, élménybeszámolók.


- Mik a céljaid, mi az a szint, amit el akarsz érni?
- Boldog vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek. Mindig nagyobb célokat tűzök ki magamnak: tavaly ez az Athén-Spárta volt, idén a Mosonmagyaróvár-Beregszász testvérváros-futás. Igyekszem még több olyan ultramaratont megvalósítani, melynek üzenete van; a beregszászi út is ilyen volt, egyfajta szolidaritás a határon túli magyarokkal. Kacérkodok egy ezer kilométeres táv lefutásának gondolatával, hiszen Moson jövőre ünnepli ezeréves fennállását.

Olvasóink írták

  • 10. YOJIKA 2009. szeptember 15. 17:04
    „HAJRÁ CSABI!!!!!!!”
  • 9. civac 2009. szeptember 06. 19:40
    „hajrá Csaba!”
  • 8. áramlat 2009. szeptember 05. 10:52
    „Én is és még jó néhányan, akik időnként elindulunk kisebb-nagyobb futóversenyeken, a görögökkel együtt félistenként tekintünk Csabára és a hozzá hasonló sportemberekre.
    A fantasztikus teljesítményei mellett a legszimpatikusabb az a mérhetetlen szerénység, ahogyan ezekről a tetteiről beszél.
    Csak így tovább Csaba!”
  • 7. Tapmancs 2009. szeptember 04. 20:55
    „Egyébként mennyivel jobb egy ilyen emberről olvasni egy ilyen interjút, mint az idétlen Timáliák, Bódysylvyk, Zimányiák, és hasonló "celebek" bárgyú röfögéseitől szenvedni nap mint nap.

    (Igen, ez célzás akart lenni, kedves szerkesztők.)”
  • 6. HRA 2009. szeptember 04. 18:59
    „Hajrá Csaba!”
  • 5. dekorland 2009. szeptember 04. 18:45
    „Gratulálok ! Igazi sportEMBER az én szememben.
    A hazai sportvezetésbeli csalódottságát meg tudom érteni. Bizonyára neki van igaza, hiszen Ő bizonyíthatóan tesz valamit a sportért ! Sajnos hasonló példát én is tudok, a nem megfelelő vezetőkről pedig, sokat lehetne beszélni.....”
  • 4. invektus 2009. szeptember 04. 15:55
    „HAJRÁ !!!!!!!!!!!!!!!”
  • 3. smovar 2009. szeptember 04. 14:41
    „Sok sikert Csabi csak így tovább.”
  • 2. juhi 2009. szeptember 04. 14:32
    „Sok ilyen fiatalra lenne szükség! Csak gratulálni tudok neki és további szép sikereket kívánok.”
  • 1. Tapmancs 2009. szeptember 04. 13:49
    „Nagyon szimpatikus a hozzáállása, akaratereje. Sok sikert!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Évadnyitó után: most már a játékosokon a sor

Labdarúgás - Nagyszabású megnyitóval indította az évadot a Duna Takarék ETO futsalcsapata. Tovább olvasom