Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Az a kis plusz

Idén mindhárom bajnokiját elvesztette a Soproni Ászok A csoportos férfi kosárlabdacsapata. Idegenben, Szolnokon beleszaladtak egy súlyos vereségbe Szalai János tanítványai, hazai pályán viszont összességében mind a ZTE, mind pedig a Falco együttesével partiban voltak Walkéék.
Péntek este (febr 14-én) hét órakor Körmenden játszanak a sörgyáriak. Szalai János számára azért van némi pikantériája az összecsapásnak, mert edzői pályafutása során két részletben jó évtizedet dolgozott Körmenden.
– Úgy gondolom, jó kapcsolatom volt, sőt, van is a mai napig a körmendiekkel – taglalta az Ászok edzője. – Viszont most a soproni csapat edzőjeként, az Ászok sikeréért dolgozva ülök le a kispadra, tehát az érzelmeket most félre kell tenni.

– Három meccs, három vereség eddig a bajnoki mérleg. Hogyan ítéli meg csapata szereplését?
– Szolnokon, nincs mit szépíteni, szétesett a csapat, a két hazai mérkőzésen viszont volt esélyünk a mienknél talán valamivel erősebb játékosanyaggal rendelkező csapatok ellen is a győzelem megszerzésére. Úgy érzem, csapatomnak egy kis plusz hiányzik, egy kis lelkierő, amelynek segítségével a kiélezett végjátékokban a magunk javára tudnánk eldönteni a meccseket.

– Ma Körmenden lépnek pályára. A vasiak eddig érdekes módon inkább idegenben vitézkedtek...
– Azon egyszerű oknál fogva, hogy eddig vendégként szerepeltek a papíron gyengébb csapatok otthonában, hazai pályán pedig többek között a Debrecennel és az Albacomppal találkoztak, és maradtak alul velük szemben. Legutóbb, a Dombóvár ellenében szerencsés győzelmet arattak, de ez nem téveszt meg. Ha valaki, én pontosan tudom, hogy a hazai közönség Körmenden képes szárnyakat adni riválisunknak, amely új amerikai játékossal erősödött. Úgy érzem, ellenfelünknél elsősorban a mezőnyembereket kellene megfogni, megállítani ahhoz, hogy legyen keresnivalónk a végjátékban. Ahol remélem, meglesz már az a kis plusz.
Az NB I B-ben szereplő SMAFC-Roto Elzett az A csoportért folytatódó rájátszás biztos résztvevőjeként lép ma pályára a szintén „rájátszó" PVSK-Panthers otthonában. A csoport listavezetőjének pályáján sorra kerülő összecsapásnak azért van tétje, hiszen az eredményt mindkét együttes magával viszi a rájátszásba. Ha sikerül a bravúr Horváth József együttesének és nyer, igen jó pozícióból, 5 győzelemmel és 1 vereséggel lépnének be a folytatásba.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az edző önkritikája

Tento-ETO–Komló 32–25 (15–8) Győr, NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, 800… Tovább olvasom