Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Autistákért bokszolnak

A mindszentpusztai autistaotthont támogatja a Gladiátor Akadémia decemberi prémiumgálájának bevételével. A szervezők remélik, hogy legalább ötszázezer forinttal hozzá tudnak járulni az intézmény működéséhez.
A győri Gladiátor Akadémia és a Big Ben Club közös, jótékony célú, úgynevezett prémium bokszgálát szervez december 15-én 19 órára a Magvassy-sportcsarnokba. Az eseményre a korábban megszokottól eltérően nem a nagyközönséget várják a szervezők, az érdeklődők ugyanis egy tízfős asztalt foglalhatnak le, s ez esetben egy háromfogásos vacsorát is kapnak a sportcsemege mellé.

Az ötlet Bolla Szilárdtól, a Gladiátor Akadémia alapítvány kuratóriumi elnökétől származik, akit munkája Londonhoz köt, s ott találkozott hasonló rendezvénnyel.

„A mostani esemény kettős célt szolgál: egyrészt szeretnénk ezzel a gálával közelebb hozni azokat a cégeket az ökölvíváshoz, akiknek elvi és anyagi támogatása nélkül nem létezhetünk. Másrészt pedig szeretnénk bizonyítani, hogy nem kell ahhoz tehetősnek lenni – márpedig a boksz Magyarországon nem tartozik a gazdag sportágak közé –, hogy egy nemes célt támogassunk" – mondta Bolla Szilárd.

A rendezvényről, az asztalfoglalásról a www.gladiator-boxing.hu oldalon találhatók információk. Bolla Szilárd elmondta, háromszáz vendéget várnak, s örömmel újságolta, hogy két hónappal az esemény előtt már a helyek fele elkelt. A főszponzori asztal ugyanakkor még gazdára vár, s aki állja ennek költségét, az az egyik fővédnökkel, Kovács „Kokó" Istvánnal egy asztalnál izgulhatja végig a nem mindennapi gálát, melyen a győriek ellenfele Morvaország válogatottja lesz. Hazai oldalon biztosan szorítóba lép Kelemen Balázs és Zámbó Dániel, sőt, a vb-bronzérmes Káté Gyula vendégszereplésére is van esély.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MKB: Nyerési esélyek Brnoban

A soproniak két mérkőzést játszottak a Brno vendégeként, s mindkét találkozón volt győzelmi esélye… Tovább olvasom