Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Ausztriába igazol a kiliti gólkirály?

42 góllal lett a megyei másodosztály mosonmagyaróvári csoportjának gólkirálya Németh Szabolcs.

Németh Szabolcs
Negyvenkét góllal lett a megyei másodosztály mosonmagyaróvári csoportjának gólkirálya a dunakiliti Németh Szabolcs. A korábban az NB II-ben is megfordult játékos Ausztriában folytathatja pályafutását.
Az MTE, a MÁVDAC és a Mofém korábbi játékosa súlyos sérülése után idén talált igazán magára. A Dunakiliti játékosaként negyvenkét gólt rúgott az elmúlt bajnokságban, ezzel fölényesen nyerte meg a gólkirályi címet.

Elmondása szerint néhány évvel ezelőtti súlyos sípcsonttörése után ez volt az eddigi legjobb idénye. A huszonnyolc éves Németh Szabolcs a Motim csapatában kezdte pályafutását, majd volt a MÁVDAC, a Mofém és az akkor NB II-es MTE játékosa.

A gólkirály szerint a család mellett a csapat – különösen a rengeteg gólpasszt adó Menyhárt testvérek – rengeteget segített a cím elérésében. Edzői közül kiemelte Rácz Istvánt, aki megszerettette vele a focit, valamint Berta Józsefet és Szimhardt Szabolcsot.
Az idei mérkőzések közül kiemelte az Ásványráró ellenit, ahol az utolsó fordulóban elért 10–1-es sikerből hat góllal vette ki a részét. A gólkirályt természetesen több csapat is megkereste itthonról és Ausztriából is: mint mondta, néhány héten belül eldől a sorsa.
Németh Szabolccsal nem bírtak az ellenfelek védői.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bognár visszatért a Ferencvárosba!

Bognár Zsolt hátvéd két hete érkezett az FTC-től az FC Sopronhoz. Hétfőn mégis visszatért az Üllői útra. Bognár Zsolt, a Sopronból távozó labdarúgó: „Jól éreztem magam az elmúlt időszakban Sopronban, de még mindig nem írtuk alá a szerződésemet. A Fradi újra megkeresett és elfogadtam az ajánlatot. Ennek családi okai is vannak.” További részletek itt. Tovább olvasom