Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Audi ETO: Vérten játszhat vasárnap

Szerdán a Békéscsaba ellen biztos győzelmet aratott az Audi-ETO a női bajnokság elődöntőjének első felvonásán.
A zöld-fehéreknél Vérten Orsolya a találkozó második félidejében rosszullét miatt már nem lépett pályára.

Többen aggódásukat fejezték ki a balszélső állapota miatt, de tegnap a játékos adott megnyugtató választ.

„Rosszat ehettem, s ez okozta a gondot. Már a meccs előtt volt egy kis hányingerem, de azt reméltem, hogy elmúlik. Sajnos a szünetben sem lettem jobban, ezért nem erőltettük a játékot. A csapat így is biztosan győzött, s úgy gondolom, jó esélyekkel várjuk a román Valceát is vasárnap. Már jól vagyok, így a hétvégi játékomnak nincs akadálya" – mondta Vérten Orsolya, aki nehéz mérkőzésre számít.

„Más felfogásban játszik a Valcea, mint a Békéscsaba, de nekünk is sokkal jobban kell pörögnünk. A nyugodtabb visszavágóhoz minél nagyobb előny szükséges, ha például ezt a meccset is megnyernénk nyolc góllal, akkor elégedettek lehetünk. Ehhez azonban nagyon jól kell játszani. A román csapat erős, tele klasszisokkal, bár ebből nálunk sincs hiány. Biztos jó mérkőzés lesz, a célunk nem lehet más, mint a továbbjutás" – vélekedett a játékos, aki szerint a siker egyik kulcsa a beállósok semlegesítése lehet.

Olvasóink írták

  • 1. Csilluska23 2010. április 09. 09:00
    „Jobbulást Orsika!!!!!!! CSAK AZ ETO!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MKB-Sopron: Honti hosszabbított

Honti Kata újabb egy évvel meghosszabbította szerződését az MKB-Euroleasing csapatával. Tovább olvasom