Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Audi ETO: mintha csak egy mérkőzés döntene

A hazai pályán elért döntetlen ellenére bízik a továbbjutásban az Audi-ETO. A jelen helyzet olyan, mintha egyetlen mérkőzés döntene a döntőbe jutásról.
Nem játszott jól az Audi-ETO a Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán, így hazai környezetben nem sikerült előnyt kicsikarni a vasárnap magyar idő szerint 16.15 órakor kezdődő visszavágóra.

Érthetően nem volt túl vidám Konkoly Csaba, az Audi-ETO vezetőedzője, ám túl sokat nem rágódott a történteken, már előretekint.

„A szokottnál is többet hibáztunk, a belső területek biztosítása sok erőnket emésztette fel, a román szélsők a vártnál sokkal jobban használták ki a lehetőségeket. Támadásban az átlövők gyengébb teljesítményt nyújtottak, rengeteg ziccert hagytunk ki, s igazán kiugró teljesítményünk nem nagyon volt. A sok közepes teljesítménnyel erre voltunk képesek, de nem érzem lefutottnak a visszavágót" – kezdte Konkoly Csaba, aki szerint csapata többször bizonyította, hogy nehezebb helyzetben is képes a bravúrra.

„Aligha jutottunk volna sorrendben negyedszer a BL-elődöntőbe, ha nem lenne a csapatnak hatalmas mentális ereje. Ezen a szinten sok esetben már nem kizárólag a játéktudás dönt, az egyéb, lelki tényezők is nagyon fontosak. Mint azt még a párharc kezdete előtt is elmondtam, a továbbjutás eleve nem egy meccsen dől el, kétszer hatvan perc után derül ki, melyik együttes játszhat döntőt. Az egyik ütközeten túl vagyunk, előnyt egyik fél sem tudott szerezni, így gyakorlatilag abba a helyzetbe kerültünk, mintha egyetlenegy nagy csata döntene a továbbjutásról" – folytatta a vezetőedző, aki bízik abban, hogy különösen a húzóembereknek sikerül feljavulniuk vasárnapra.

„Egy teljes hetünk van arra, hogy felkészüljünk, s kielemezzük az első mérkőzés hibáit. Jól jön most az, hogy nincs bajnoki meccs, az első meccs előtt viszont szükségünk volt a Békéscsaba elleni rangadóra, mert előtte hosszabb szünet volt, ráadásul a csabaiak hasonló stílusban játszanak, mint a Valcea. Ami mindenképpen pozitívum volt az első meccsen, hogy nagyot küzdöttünk, s legalább a döntetlent kihoztuk a találkozóból. Hasonló küzdeni tudással s néhány egyéni teljesítmény feljavulásával elérhetjük a célt, s a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is bejuthatunk a BL-döntőbe" – fogalmazott a szakember.

Olvasóink írták

  • 4. gólkirály 2010. április 13. 22:21
    „Ez van, ha edző és csapata lebegve közlekedik. Szerényebben!”
  • 3. CsabaKiraly 2010. április 13. 21:27
    „Tudom nem ide tartozik de a Varga Zoli cikkhez nem lehet hozza-szolni.
    Varga nemcsak jo focista volt hanem eleg jellemtelen alak, aki meccs elott diszidalt, utanna meg tobb alkalommal eladta a csapatat. Nem hiszem, hogy valaha is volt olyan focista aki tobb alkalommal is le volt fizetve, es ezert kirugtak a csapatbol. Masik dolog pedig az, hogy nem kellene focistakkal megtolteni a templomokat, ez Puskas=ra is szol. Az egyhaz kizarolag vallasrol szol es ezekkel szinte megszentsegtelenitik a templomokat. Kizarolag olyan egyhazi-embereket kellene ott orok nyugalomra helyezni akik, mint Mindszenti, hazajuk szabadsagaert kuzdottek. Sportolokat pedig temessek el a temetokben. Sajnos a kereszteny-egyhaznak rengeteg ellensege van es ezzel probaljak (bizonyos nem-kereszteny-elemek) megsemmisiteni a Kereszteny-Vilagot. Vesszen aki bant !!! Amen.”
  • 2. maraton 2010. április 13. 18:21
    „Hajrá Csajok!!!!!!
    Szurkolunk értetek!!!!”
  • 1. fabianlaszlo 2010. április 13. 15:52
    „SOK SIKERT AZ EGÉSZ CSAPATNAK.VELETEK VAGYUNK ÉS ITTHONRÓL SZURKOLUNK NEKTEK!!!!!

    CSAK AZ ETO!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézilabda EB: kisorsolták a selejtezők csoportjait

A belgrádi városházán kisorsolták a 2012-es férfi kézilabda Európa-bajnokság selejtezőit. Tovább olvasom