Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Audi ETO: kérdőjelek a programban

Kézilabda - Két meccs kivételével teljes az
Audi-ETO felkészülési programja. A bajnok győriek a felkészülést július 16-án kezdik meg, s a szokásoknak megfelelően most is rengeteg hiányzója lesz a keretnek.

A junior Európa-bajnokság miatt a fiatalok csak augusztus 23-án kapcsolódnak be a közös munkába, míg a felnőttválogatott számára augusztus 3. és 8. között lesz összetartás. Ezenfelül az újdonsült anyuka, Aurelia Bradeanu, valamint a sérült Görbicz Anita, Mayer Szabina és Szölösi Patrícia is csak később kezdi a munkát. A klubnál úgy tervezik, hogy mind a négy kézilabdázó januárra lesz teljes értékű.
Ami az edzőmeccseket illeti, Vanyus Attila elnök elmondta: augusztus első hetére két könnyebb ellenféllel szeretnének megmérkőzni. Ezzel kapcsolatban konkrétum még nincs, de felvették a kapcsolatot a Duslo Salával és az élvonalba felkerült Veszprém Betonnal.

Augusztus 18-án a montenegrói Buducnost Podgorica lesz az ellenfél. Mivel az EB miatt a Magvassy-csarnok foglalt lesz, így a helyszínről még nincs döntés.

Augusztus 22–23-án Debrecenben egy hatcsapatos tornán vesznek részt Pálingerék, majd 25-én a Magvassyban Kulcsár Anita-emlékmérkőzést rendeznek, melyen a zöld-fehérek ellenfele a román Oltchim Valcea lesz.

Augusztus 29–30-án Kaproncán lesz egy nemzetközi torna. Ezen és a debrecenin is zömében BL-ben érdekelt gárdák vesznek részt, sőt, Kaproncán két volt csapattárssal is találkozhatnak a győriek: Herr Orsolyával és Ana Djokiccsal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ETO FKC: játékosokat keresnek

Kézilabda - Az élvonalból kiesett Győri ETO FKC kerete körvonalazódik. Vura József vezetőedző, aki… Tovább olvasom