Kisalföld logö

2018. 05. 27. vasárnap - Hella 16°C | 26°C Még több cikk.

Audi ETO: az új játékosok elszántak és győzni akarnak! - videó, fotók

Elkezdte a felkészülést az Audi-ETO csapata, mely jövő héten Szlovéniába utazik edzőtáborba.

Telt ház előtt kezdett az Audi-ETO

Elkezdte a felkészülést az Audi-ETO csapata, mely jövő héten Szlovéniába utazik edzőtáborba. Hét edzőmeccs is vár az átalakulóban lévő együttesre. Még mindig nem tudni, hol rendezik a BL-selejtezőt, a Szuperkupának ugyanakkor Győr adhat otthont.

Gyakorlatilag telt ház előtt kezdte meg felkészülését az új idényre az Audi-ETO csapata, melyben bemutatkoztak az új játékosok: Kiss Éva, Tomori Zsuzsanna, Tóth Gabriella, Linn Jörum Sulland, Nycke Groot és Yvette Broch.

A felkészüléssel kapcsolatban Ambros Martín vezetőedző elmondta: „Nagyon vártam már az új szezont, az utolsó találkozásunk óta azt vártam, hogy újra itt lehessek, és elkezdhessünk dolgozni, hiszen ezt szeretem a legjobban csinálni. A csapat számára jelenleg a legfontosabb, hogy az új játékosok beilleszkedjenek, megtalálják a helyüket a csapatban. Az első két-három nap az új csapattársakkal, körülményekkel való ismerkedéssel telik, jövő héten pedig Szlovéniába utazunk. A roglai edzőtáborban az intenzív fizikai, technikai és taktikai felkészítésen egyaránt lesz hangsúly. Ez folytatódik az azt követő héten is, egészen a Dunaújváros elleni meccsig. Augusztus végéig hét felkészülési meccset játszunk, amelyek során nem a győzelem a legfontosabb számunkra, hanem az új játékosok beépülése. Örülünk, hogy sikerült tapasztalt BL-ellenfelet is szerveznünk, mint a nagybányaiak vagy a német bajnok Thüringer. Öt mérkőzés Győrben lesz, így a szurkolók többször is találkozhatnak a csapattal.


Videó: Cseh Róbert


Audi ETO: az új játékosok elszántak és győzni akarnak! - videó, fotók


Az új játékosok közül Tomori Zsuzsanna így fogalmazott: „A város nem új számomra, de a klubban nagyon sok minden megváltozott az elmúlt öt évben. Azért igazoltam újra az ETO-ba, mert nagyon szeretnék Bajnokok Ligáját nyerni. Nagy kihívás számomra, hogy itt lehetek a tíz-tizenkét klasszis között. Nem félek, inkább egy kis izgalom, drukk van bennem."

Nycke Groot: „A világ egyik legjobb klubjába érkeztem, amivel egy álom vált valóra. Minden erőmmel azon leszek, hogy lehető legeredményesebben szerepeljünk, trófeákat nyerjünk.

Yvette Broch: „Öt éve vagyok idegenlégiós, de ez most mégis nagy kaland számomra. Meg kell majd szoknom az országot, de az első napok alapján szerintem könnyű lesz a beilleszkedés. Óriási dolognak tartom, hogy itt folytathatom a pályafutásomat."

Linn Jörum Sulland: „Eddig keveset láttam Magyarországból és Győrből, de mindenre nagyon kíváncsi vagyok, és szeretnék nagyon jó eredményt elérni az ETO-val."

Tóth Gabriella: „Óriási lehetőség számomra az ETO, mert a világ legjobb játékosaival játszom együtt. Szeretnék sokat tanulni tőlük, tapasztalatokat szerezni, ebben a szezonban ez lesz a legfontosabb. Remélem, a csapatnak és nekem is jól sikerül majd az év."
Kiss Éva: „A világ egyik legjobb csapatához igazoltam, ami óriási kihívást jelent. Ugyanakkor ezt lehetőségként élem meg, és szeretném a legjobbat kihozni magamból."

Nemcsak játékosból van új a klubnál, de edzőből is. Hétfőtől ugyanis Pigniczki Krisztina, a klub utánpótlásában dolgozik majd. A győriek volt játékosa is izgatott az új szerepkör miatt: „A junior- és az ifjúsági csapattal dolgozom a kollégákkal. Nagy lehetőség ez számomra, igyekszem a legjobb tudásomat adni, hogy a fiatal játékosokat a megfelelő irányába tereljük."

A tavalyi kiesőkkel kapcsolatban elhangzott, hogy Orbán Adrienn már futóedzéseket végez, és elkezdte az irányváltoztatásokkal járó mozgásokat is. A terhelést fokozatosan emeli, visszatérésének időpontját az határozza meg, hogy minderre hogyan reagál a térde. A felkészülést emiatt Győrben kezdte meg Jana Knedliková.

Eduarda Amorim elkezdte a csapattal a munkát, igaz, egyelőre még kímélő „üzemmódban", egyénileg, de ő már labdás edzéseket is végez.

Kari Grimsbö tavasz végi porcműtéte után szintén könnyített edzéseket végez, de augusztus elejére várhatóan százszázalékos állapotban lesz.

Görbicz Anita egyelőre az anyaságnak él, tervei szerint hamarosan ő is elkezdi majd a mozgást.

Az Audi-ETO új klubmenedzsere, Lencse Gyula a szurkolókat érintő dolgokról számolt be.

Eszerint a bérletek árusítása augusztus elején kezdődik. A szurkolók számára jó hír, hogy az árak a tavalyihoz képest csökkentek, főleg a jegyek tekintetében, amellyel a klub nem titkolt célja a minél gyakoribb telt ház elérése. A részletes bérlet- és jegyárakat, valamint a bérletértékesítés időzítését július végéig hozza nyilvánosságra a klub.

A Bajnokok Ligája-selejtezővel kapcsolatban július 13-ig kellett a kluboknak nyilatkozniuk az EHF felé a rendezési szándékról, amelyet természetesen a győriek is megtettek. Jelenleg az EHF döntését várják, hogy az első helyen kisorsolt norvég Glassverket rendezési feltételeit elfogadta-e.

Lencse Gyula azt is elmondta: augusztus utolsó hétvégéjén – a pontos időpont a tv-közvetítéstől függ – Győrben rendezik majd a női és férfi Szuperkupát. Az lesz az első tétmérkőzése az alaposan átalakult győri gárdának.

Felkészülési meccsek

Július 31.: Dunaújváros–Audi-ETO
Augusztus 5.: Audi-ETO–Baia Mare
Augusztus 8.: Audi-ETO–Mosonmagyaróvár
Augusztus 11.: Audi-ETO–Siófok
Augusztus 15.: Audi-ETO–Érd
Augusztus 19–20: Thüringer–Audi-ETO (2 mérkőzés)
Augusztus 25.: Audi-ETO–Érd

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

EL - A DVSC döntetlent játszott Rigában, a Fradi kikapott itthon

Gyorsan vezetést szerzett a Loki, ám mégis hátrányba került a második félidőben. Egyenlíteni… Tovább olvasom