Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Asztalitenisz: felemás őszt zárt a Soproni Turris

A tavalyi sikeresnek mondható debütálást követően az idei szezonban az 5–6. hely elérését tűzte ki célul a szakvezetés a Turris SE NB I-es csapata számára.
Elmaradnak a céloktól.

Az őszi eredmények felemásra sikeredtek. Az együttes három győzelemmel és hat vereséggel zárta a szezont, ami hat pontra és a nyolcadik helyre volt elegendő. Ugyanakkor ez mindössze kétpontos elmaradást jelent a kitűzött ötödik helytől.

Az mindenképpen biztató, hogy a tízcsapatos mezőnyben csupán két együttes volt, mely egyértelműen a csapat fölé kerekedett: a Szombathely és a Harkány. A csapat három győzelmét a Honvéd Szondi, a Mohács és a Polgárdi ellen szerezte. A szereplés felemás jellegét azok a vereségek okozzák, amelyek minimális különbséggel az ellenfelek javára dőltek el, és reális esély volt azok megnyerésére. A legfájóbb fiaskót a KSI ellen szenvedte el a soproni együttes. Ezen vereségek alapvető oka, hogy a mérkőzéseken többen még egy átlagos teljesítményt sem tudtak mutatni. Ez írható a rutintalanság, a fiatalság, illetve más, a sporton kívüli elfoglaltságok számlájára is.

Egyénileg Markó András volt a legjobb, aki 69 százalékos teljesítményt nyújtott. Kitzinger Andor 50, Bonczidai László 42, Asbóth András 31 százalékos nyerési aránnyal zárta az őszt.

Fejlődő fiatalok.

Az előző szezonban újonc NB III-as csapat elé a tavalyi sikeres bennmaradást követően idén a szakvezetés legalább a hatodik hely elérését tűzte ki célul a tizenkét csapatos mezőnyben. Az együttes fél távnál teljes mértékben megfelel az elvárásoknak, ugyanis hét győzelemmel és négy vereséggel az ötödik helyen áll. A vereségek közül három született az asztaloknál, egy pedig adminisztratív úton. Az elért eredménynél is örvendetesebb a fiatal, utánpótláskorú játékosok fejlődése.

A csapatban Paár Dávid meccsei 80, Böhm Gábor 72, Böhm Attila 55, Kiss Péter 42, Bella Dániel 25, Kiss László 15 százalékát nyerte meg. A csapattól szép fegyvertény lenne tavasszal ennek a helyezésnek a megtartása, de akár az előrelépés sem lehetetlen.

Biztató utánpótlás.

A szakosztály NB-s csapatainak fejlődésén kívül komoly hangsúlyt fektet utánpótlásbázisának szélesítésére és utánpótláskorú játékosainak versenyeztetésére is. A tavalyi évben ennek eredményeképpen az országos utánpótlás-nevelési rangsorban egy helyet sikerült előrelépni, ami jelenleg a 12. helyet jelenti országos szinten.

A legsikeresebbnek a tizenkét éves Böhm Gábor bizonyult, aki az elmúlt fél évben jelentős előrelépést tett az összes korosztályos ranglistán (újonc: 7., serdülő: 21., ifjúsági: 41.). Januártól a korcsoportváltásoknak köszönhetően ő már 3. helyen lesz az országos újoncranglistán, ezért a korosztályos válogatottban is bemutatkozhat a nemzetközi újoncbajnokságon.

A tizenöt éves Böhm Attila játékban és ranglistahelyezésben szintén előrelépett (serdülő: 24., ifjúsági: 56.).

Kitzinger Andor versenyt is hagyott ki az évben, valamint kezdeti ranglistahelyezése sem volt túl kedvező, így a játéktudását alulreprezentáló 40. helyen zárt az ifjúsági ranglistán.

Az országos versenyeken idén debütált a 8 éves Tarr Viktor, aki a jövő embere lehet.

Olvasóink írták

  • 1. Csetneky 2010. január 10. 21:04
    „Remélem a városvezetésből is olvassa valaki a cikket. Elvégre NB1-es csapat és magyar válogatott - igaz, hogy korosztályos, de abból sincs sok a városban - játékos van. Nemcsak kosárlabda és foci - főleg amilyen Sopronban van jelenleg - van a világon, erre is lehetne áldozni némi pénzt.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétszer is a képernyőn

Kosárlabda - A Soproni KC két hazai mérkőzése is képernyőre kerül januárban. A Sportklub 16-án a… Tovább olvasom