Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Asztalitenisz: a szezon felénél elérhető közelségben a célok

A Turris SE Sopron az idei szezonban is egy-egy csapattal indult a férfi NB I-es és NB III-as bajnokságban. Az élcsapattól a bennmaradás, a második gárdától pedig a feljutás kiharcolása az elvárás.
Az NB I-es csapatba idén felkerült a még mindig csak 13 éves tehetség, Böhm Gábor, akinek tanulóév az idei. A csapat dolgát tovább nehezíti az az év közben hozott versenykiírás-módosítás, miszerint a bajnokságok átszervezése miatt az idei évben négy kieső lesz az osztályból. Az együttes egyelőre a tízcsapatos bajnokság kilencedik helyén áll. A helyzet azonban korántsem reménytelen, ugyanis az öt megszerzett ponttal a csapat mindössze két ponttal van lemaradva a már bennmaradást jelentő helyektől. A reményeket tovább táplálja az is, hogy a gárda a kulcsfontosságúnak ígérkező meccsek mindegyikét hazai pályán játszhatja.

A csapatban teljesítményével kimagaslott Markó András, aki mérkőzései 75 százalékát nyerte meg. Őt követte Bonczidai László 61, Asbóth András 47 és Böhm Gábor 13 százalékos teljesítménnyel. Egyszer szerepelt Paár Dávid 25 százalékos teljesítménnyel.

Az NB III-as csapat jelenleg a bajnokság negyedik helyén áll, négypontos lemaradásban az első helytől, amelynek oka elsősorban abban keresendő, hogy azokon a meccseken, amelyeken csak tartalékos kerettel tudott szerepelni, meglepő vereségeket is elszenvedett.

Az együttes legeredményesebbje Kitzinger Andor volt 98 százalékos nyerési mutatóval, akit Paár Dávid követett 93 százalékkal. Böhm Attila 56, Kiss László 47, Kiss Péter 33 százalékot teljesített, valamint egy alkalommal Bella Dániel is szóhoz jutott az együttesben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Patinás csapatok szerepeltek gyengén

Kiegyensúlyozott volt a bajnokság őszi szezonja a megyei I. osztályban, három csapat így is… Tovább olvasom