Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Aranyérmet ért a gólerős játék

Tizenegy pontos előnnyel szerzett bajnoki címet az Abda II SC a megyei III. osztályban, a feljutást azonban nem vállalta a csapat. Gólerős játékkal hódították el az aranyérmet.
Száznyolcvan gólt rúgva lett aranyérmes az Abda II SC a megyei III. osztályú bajnokság Tóth Gumi Mosonmagyaróvári csoportjában.

Az együttes 27 győzelem mellett egyetlen alkalommal sem szenvedett vereséget, a mérlegben még 3 döntetlen szerepel. A kapott gólok száma 35. Itt játszik például Csertői Aurél, a Haladás jelenlegi vezetőedzője.
„Több olyan játékosunk is van, akik korábban magasabb osztályban futballoztak, ráadásul a kiegészítő emberek is egyre jobban játszottak, ennek is köszönhetően nyertük fölényesen a bajnokságot. Minden mérkőzésen a támadójátékra helyeztük a hangsúlyt. Előre jól ment a játék, visszafelé már kevésbé. Van ugyan egy kis súlyfeleslegünk, ám amíg fel tudunk állni, addig futballozunk. Nálunk egyébként mindenki abdai" – mondta Farkas Csaba, a csapat játékos-edzője, aki hozzátette: nem vállalják a másodosztályt. Igaz, sokáig úgy volt, hogy a harmadosztályban sem maradnak.

„Itt is kötelező tartalékcsapatot nevezni, viszont nincs korhatár. Végül összehoztunk egy gárdát, így maradunk. Nyártól egyébként én vagyok az abdai sportegyesület elnöke is és büszkén mondhatom, hogy már közel száz labdarúgóval rendelkezünk. A becsületkassza továbbra is működik a harmadosztályú találkozóinkon. Igyekszünk látványosan játszani, belépőt azonban nem szedünk, mindenki annyit fizet, amennyit gondol. Az önkormányzat támogat bennünket és profitálunk a becsületkasszából is. Szükségünk is van rá, hiszen egy klub működtetése sok pénzbe kerül, egyebek mellett például két pályát kell fenntartanunk" – fejezte be Farkas Csaba.

Kovács Balázs
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ilyet még nem látott az FC Sopron új edzője

Détári Lajos fiai nyugodtan, a középpályán pontos passzokkal járatva a labdát kezdték a mérkőzést, ám hamar emberhátrányba kerültek. Ezután Ködöböcz került a védelem bal oldalára, Birtalan pedig visszahúzódott a középpályára, Sira maradt egyedül támadó. Tovább olvasom