Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Aranyérmek csak kenuban

A magyar versenyzők két-két arany-, ezüst- és két bronzéremmel zárták a Győrben megrendezett maraton-világbajnokságot. A vb szomorú eseménye, hogy vasárnap szurkolás közben elhunyt a 49 éves dél-afrikai Gareth Peddie masters versenyző.
A Győri Graboplast-VSE-ből Csay Renáta két ezüst-, Salga István egy bronzérmet szerzett. Péter Kristóf az ifiknél aranyérmes lett.

Az elmúlt napok kellemetlen, esős időjárása alaposan megtréfálta a szervezőket, ugyanis a Duna és a Rába vízszintemelkedése miatt azt a döntést kellett hozniuk, hogy egyetlen számban sem lesz futószakasz a viadalon, azaz szokatlan módon csak a vízen nyújtott teljesítmény alapján dőltek el a küzdelmek.

A vb szervezői és a segítőik hősies munkát végeztek, hogy a megáradt Mosoni-Duna vizén megfelelő körülmények között rendezzék meg a versenyeket.

Ezt az erőfeszítést értékelte a nemzetközi (ICF) és az európai szövetség (ECF) vezérkara is.

Ulrich Feldhoff, az ICF német elnöke: „Tíz országból kilenc csütörtökön közölte volna velünk, mindent megtettek a sikeres világbajnokság megrendezéséért, de az áradás áthúzta a számításaikat, ilyen körülmények között nem tudják megrendezni a vb-t. Az egyetlen kivétel a mostani eset volt. Az erőfeszítésekért köszöne illeti a magyar szövetséget, Győrt és a vízisport egyesületet is."

A szombati egyes számok során minden színű medálból jutott egy-egy a magyaroknak: Csabai Edvin megvédte címét a kenusoknál, míg a kajakosoknál a győri Csay Renáta ezüst-, valamint a tolnai Jámbor Attila bronzérmes lett. Ebben a számban a győri Salga István csak nyolcadikként ért célba.

Az ifiknél K-1-ben Hegyi Zomilla nyert Havas Eszter előtt és a fiú kenusoknál is jutott egy ezüst a házigazdáknak Devecseri Ádámnak köszönhetően.

A vasárnapi párosversenyekben is egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a magyarok: nyert, s ezzel megvédte címét a Csabai, Györe Attila kenus duó, a kajakosoknál pedig a Csay, Faldum Bereniké kettős második, a Salga István, Börcsök Balázs kettős harmadik helyen zárt. Az ifjúságiak versenyében mindkét páros szám magyar sikert hozott: a lány kajakosok küzdelmét a Dira Zsófia, Hegyi duó, a fiúk hasonló versenyét pedig a Pélyi Dávid, Péter Kristóf duó nyerte. A fiúknál ráadásul kettős hazai diadalnak tapsolhatott a közönség, ugyanis a Gál Szabolcs, Molnár Bence kettős érkezett a célba másodikként.

A vb záróünnepsége elmaradt, ugyanis a vasárnapot egy tragikus haláleset árnyékolta be: szurkolás közben szívinfarktusban elhunyt a kajakos körökben jól ismert dél-afrikai Gareth Peddie. A vegetariánus és fitnesz életet élő férfi csütörtökön a masters versenyen korosztályában kajak párosban bronzérmet szerzett. A mentők azonnal a helyszínre érkeztek, ám nem tudták megmenteni a 49 éves sportoló életét, aki egy 9 és egy 7 éves gyermeket hagyott hátra. A történetben további tragédia, hogy Peddie nővére is nemrégiben hunyt el és az ő két gyermekét is neki kellett volna nevelnie.

Papp Győző
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra pörög a Dance Dallos stúdióban

A Nike és Jamie King sztáredző évek óta elkápráztatja a tánc szerelmeseit lenyűgöző koreográfiáival.… Tovább olvasom