Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Aranyérem öt szeren

Budapesten a serdülő és kadett korosztályú tornászok szerenkénti bajnokságán a győri Bercsényi DSE tornászai tovább folytatták fantasztikus sikereiket.

Az elsőéves serdülőként versengő Udvardy Attila talajon ért el ezüstérmet, majd Szűcs Róbert tanítványa, Virág Zsolt sokkolta a népes mezőnyt azzal, hogy öt magyar bajnoki címet szerzett egyesületének, hiszen aranyérmes lett gyűrűn, lólengésben, talajon, korláton és nyújtón is, ugrásban pedig ötödik.

A gyermek korosztályú csapatbajnokság során a vidékbajnoki ezüstérem megszerzése mellett az országos sorrendben 4. helyen zártak a tehetséges győri fiúk és a Farkas, Ughy edzőpáros bízik benne, hogy a hátralévő fordulókban dobogós helyezést tudnak szerezni. A csapat tagjai: Farkas Ádám, Czeczon Zsombor, Nagy László, Odnoga Mátyás, Czakó Lajos, Radics János.

A soproniak második helye

Sikeresen szerepelt a fővárosban a Soproni Torna Club leánycsapata. A 10–11 évesek részére kiírt gyermek országos csapatbajnokság – egyben vidékbajnokság – első fordulójában az országos vetélkedésben a negyedik, a vidéki csapatok között a régi fellegvárnak számító békéscsabaiak mögött a második helyen zárt. Egyéni összetettben a soproniak közül Kerezsi Dorina a 3., Bokor Dóra a 4., Pintér Virág pedig a 6. helyen zárt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eddie Irvine szerint sportszerűtlen a Ferrari

Eddie Irvine sportszerűtlenséggel vádolja egykori csapatát, a Ferrarit. "Csak egy dolog lebeg a… Tovább olvasom