Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Aranyérem a cél Lipóton

Labdarúgás - Az őszi szezont követően az első helyen áll a Lipót-Pékség a megyei I. osztályban. Hazai pályán százszázalékos teljesítményt nyújtott a csapat. A szigetközi községben a bajnoki aranyérem megszerzése a cél.
Nagy reményekkel és alaposan megerősített csapattal – a kilenc új játékos közül többen magasabb osztályban szereplő együttesektől érkeztek – vágott neki a Halászi Takarék megyei I. osztályú bajnokságnak a Lipót-Pékség csapata.

A gárda nem is okozott csalódást a szurkolóknak, hiszen a második helyezett Intertec Ablak-Bajcs előtt hatpontos előnnyel nyerték meg az őszi idény küzdelmeit. Tizenöt mérkőzésen 12 alkalommal hagyták el győztesen a játékteret, a további mérlegben egy döntetlen és két vereség szerepel. A játékosok 45 gólt lőttek, miközben 17-szer zördült meg a lipótiak hálója.

Nem csoda, hogy a csapat vezetőedzője, Gunyhó Ferenc is elégedett tanítványai szereplésével. „A bajnokság előtt reális célnak tűnt a dobogó valamelyik fokának megszerzése. Ez sikerült is, eleget tettünk az előzetes elvárásoknak – mondta a szakvezető, aki harmadik éve edzősködik Lipóton. – Az őszi idényben mind a nyolc hazai mérkőzésünket megnyertük, huszonnégy-hármas gólkülönbséggel, ezt tehát nem érheti kritika, ám az idegenbeli hatékonyságunkon javítani kell a tavaszi szezonban. Nagyon fegyelmezett és sportszerű volt a társaság, összesen csupán húsz sárga és egy piros lapot kaptak a futballisták. Örvendetes az is, hogy végig az élmezőnyben voltunk. Nem lesz könnyű dolgunk a folytatásban, hiszen ahogy hallom, több csapat is remekül erősített. Őszi elsőként természetesen az aranyérem megszerzése a célunk és a Magyar Kupában is komoly terveink vannak. A későbbiekben pedig az NB III-as szereplést sem tartom elképzelhetetlennek."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felvillanásokra futotta

Kosárlabda - Az esélytelenek nyugalmával lépett pályára a veretlen és már csoportgyőztes CSZKA… Tovább olvasom