Kisalföld logö

2018. 09. 23. vasárnap - Tekla 11°C | 21°C Még több cikk.

Aranybetűs esztendő

Főként a kajak-kenu szakosztály eredményei miatt nagyszerű évet búcsúztat a Győri VSE.

Nekik köszönhetően a Magyar Olimpiai Bizottság városok közötti rangsorában Budapest mögött Győr a második helyen végzett.

A Győri Vízisport SE hagyományos évzáró ünnepségét tartotta tegnap a Richter Teremben. Künszler Béla elnöki köszöntője után Ottófi Rudolf, Győr alpolgármestere elismeréssel szólt a GYVSE eddigi eredményeiről és ígéretet tett arra, hogy a város hasonló színvonalon támogatja a továbbiakban is a klubot, azon belül a verseny- és a szabadidősportot egyaránt.


Aranybetűkkel íródott a 2006-os esztendő a magyar és a győri kajak-kenu sport történetében – fogalmazott Kadler Gusztáv, a kajak-kenu szakosztály elnöke. – Elsősorban a szegedi világbajnokságon mutatott teljesítménynek köszönhető mindez és ebből szerencsére a győri versenyzők is kivették a részüket. A GYVSE kajakosai, kenusai egyébként az idei Európa- és világbajnokságokon összesen öt arany-, hat ezüst- és két bronzérmet szereztek."

A szakosztály története során a legtöbb pontot szerezte, de ez is harminckilenccel kevesebb volt az elsőénél, így az országos versenyben a második helyen végzett. A cél az, hogy jövőre ledolgozzák a hátrányt és megnyerjék a pontversenyt.

„A Magyar Olimpiai Bizottság elkészítette az olimpiai versenyszámokban idei EB-ken és vb-ken szerzett pontok alapján a városok rangsorát. Itt Győr Budapest mögött a második lett, Székesfehérvár, Szeged és Dunaújváros előtt. Mindez kizárólag a kajak-kenu szakosztálynak köszönhető. Hozzátenném, hogy a főváros pontszáma húsz egyesület eredményei alapján állt össze."

Jövőre Győr lesz a házigazdája a maraton kajak-kenu világbajnokságnak és ennek a nagy feladatnak ismét minden tekintetben szeretnének megfelelni. Kadler Gusztáv meggyőződése, hogy egy ilyen nagy esemény megrendezése – bármely más sportághoz hasonlóan – lendületet ad a város sportjának.

Baráth Etele országgyűlési képviselő, az MKKSZ elnöke a győri egyesület családias légkörét méltatta, szerinte ez is jelentős szerepet játszik a klub eredményes szereplésében.

Németh Viktor, a győri önkormányzat oktatási, kulturális és sportbizottságának elnöke elégedetten nyilatkozott a GYVSE-ben végzett szakmai munkáról és megígérte, hogy a következő négy évben a város a marcalvárosi kerületben a ciklus végére felépít egy ötvenméteres fedett uszodát.

Ábrahám Csaba, az egyesület vezetője a női vízilabda-, a triatlon-, a műúszó-szakosztályok eredményeit ismertette. Kiemelte, hogy 2007 májusában duatlon-világbajnokságot rendez Győr, ami a város fontos sporteseménye lesz. A hagyományoknak megfelelően elismeréseket vehettek át a klub legjobb versenyzői és edzői.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meglepni a litvánokat

A múlt hét már sokkal jobban sikerült a zöld-sárgáknak az azt megelőző, két… Tovább olvasom