Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Anyagi viták a Forma-1-ben

A Ferrari alakulata cáfolta azon spekulációkat, melyek szerint az idei évben megrendezésre kerülő Brit-, illetve Francia Nagydíjat bojkottálnák az anyagi érdekeltség miatt.
„Ez teljes mértékben badarság. A jövő évad tizenkilenc állomásból áll majd." – mondta a Formula-1 bajnokcsapatának sajtószóvivője csütörtökön.

A rivális istálló vezetője, Sir Frank Williams, mikor a Ferrari esetleges szabotőr akciójáról megkérdezték, megerősítette, hogy voltak viták köztük a pénzügyi kérdésekben, miután az olaszok több pénzt szerettek volna kapni az extra versenyek után.

„A csapatok mind megegyeztek, kivéve a Ferrarit, akik több pénzt szerettek volna kapni, mint a többiek." – mondta Williams úr a csapat tegnapi szponzori bemutatóján Bahreinben.

A jövő évadban, eddig még soha nem látott mennyiségű, szám szerint 19 futam lesz megrendezve, miután a Brit-, illetve a Francia Nagydíj is bent tudott maradni a motorsport királykategóriájában. Bár a döntés az összes csapattól függött, Frank Williams nem is foglalkozott az esetlegesen felmerülő problémákkal.

„Úgy gondolom, hogy végül Bernie Ecclestone kitalál majd valamit." – mondta. „Bernie képes erre. Van esélye a fenyegetésnek, azonban véleményem szerint az elhanyagolhatóan kicsi."

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szóvivője is elmondta, hogy hozzájuk semmiféle hír nem jutott el, mely szerint a Ferrari valóban bojkottálni szeretne futamokat a 2005-ös idényben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csapatépítés a romok között

Egy hónapos pihenő után meg kezdte megkezdte a felkészülést a tavaszra a Győri ETO FC. A zöld-fehérektől kölcsönben Skóciába távozott Vincze Gábor, az érkezők között lehet viszont Kenesei Krisztián. Az első edzésről több játékos is hiányzott, ám valamennyien indokoltan hagyták ki a foglalkozást. A héten még csak ráhangoló edzésekkel készül a keret a kemény munkára. Tovább olvasom