Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Amíg tele a pálya, nagy baj nem lehet

Egy község, egy sportember címmel a Kisalföld egy hosszú sorozatot indított. Ebben Győr-Moson-Sopron megye 184 községéből olyan egyéniségeket mutatunk be, akik sokat tettek vagy tesznek a településük sportjáért. (43.)
Tóth Géza (47) fiatal korában közel húsz évig kapusként szolgálta az Osli egyesületet.

– Az első mérkőzésemet 1980-ban játszottam, és tizenhét évvel később fejeztem be a pályafutásomat. Volt, hogy nagyon gyenge volt a csapatunk, volt, hogy nagyon erős. Kétszer nyertem bajnokságot felnőttcsapattal. Az egyiket mint játékos éppen a pályafutásom befejezésekor, a másikat pedig mint vezető 2007-ben. Több év kemény munkája kell ahhoz, hogy egy ilyen kistelepülés, mint Osli, ezt meg tudja tenni. Néha bizony a nulláról kellett kezdeni. Meggyőződésem egyébként, hogy a mennyországba a poklon keresztül vezet az út. Már játékoskoromban, a kilencvenes évek elejétől vezetem az utánpótláscsapatot és a mai napig is ezt tartom fő feladatomnak a vezetőségi munka mellett. Meg kell említenem, hogy Nagy Károly elnök, Szalai Vince gondnok is óriási munkát végeznek, talán többet is, mint jómagam. A jelenlegi csapatban szinte teljesen helyi vagy helyi kötődésű játékosok szerepelnek. Büszke vagyok arra is, hogy a jelenlegi játékoskeret döntő hányada nálam kezdett futballozni.

Tóth Géza
Tóth Géza

Tóth Géza „civilben" vállalkozó, szívesen beszélt a magánéletéről is.
– Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a feleségem is nagyon szereti a focit, egyetlen mérkőzést sem hagyna ki. Három gyermekünk van, kettő lány, akik kiskorukban versenytáncoltak, majd később az idősebbik kézilabdázott a Kapuvár csapatában. A leg- idősebb a fiam meghatározó játékos a helyi futballcsapatban, sajnos jelenleg éppen egy súlyos sérülésből lábadozik.

Visszatérve a focira, újfent csak az utánpótlás fontosságát hangoztatja.
– A csapat jövőjéről az egyik barátomat idézem: „Amíg kedden és pénteken tele a pálya, addig nagy baj nem lehet." Márpedig kedden húszan, míg pénteken talán harmincan is vannak edzésen, és ők vasárnap is játszani szeretnének. Ezért gondoljuk úgy a vezetéssel, hogy inkább az utánpótlásból próbálunk meríteni. Igaz, hogy ez a nehezebb út, de egy kistelepülésnek ez lehet a hosszú távú jövője. Nehéz versenyben lenni olyan településekkel, ahol a pillanatnyi jó szereplésért komoly pénzekért igazolnak játékosokat. Jó néhány szurkolónk segít akár szponzorként, akár a mérkőzések biztosításában vagy egyéb más módon. Köszönöm nekik, hogy kitartanak a csapat mellett jóban, rosszban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kickbox: Bronz Pozsonyból

A közelmúltban Pozsony adott otthont a junior és kadett kickbox világbajnokságnak. A viadalon öt… Tovább olvasom