Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Ambros Martínt ünnepelte a csapat

Ambros Martín április 30-án ünnepelte 46. születésnapját, a csapat viszont tegnap köszöntötte fel ebből az alkalomból.
Az ajándék jól jön majd a labdarúgó BL-döntő idején, amikor az edző kedvenc csapata, az Atlético Madrid is pályára lép.

Rendhagyóra sikeredett az Audi-ETO szerdai edzése. A Bajnokok Ligáját nyert csapat tagjai a vasárnapi mérkőzést, valamint az azt követő, hétfő reggelig tartó ünneplést követően csak tegnap délután találkoztak először, hogy megkezdjék a felkészülést az FTC elleni magyar bajnoki döntőre. Azt ugyan nem tudni, hogy pontosan milyen edzést tervezett Ambros Martín edző a „lányainak", mindenesetre a csapat elég hamar felülírta a programot. A játékosok ugyanis a tréning kezdete előtt meglepték edzőjüket, aki április 30-án ünnepelte 46. születésnapját.

A meglepetés tökéletesre sikeredett, bár mint azt a spanyol szakember elmondta: az igazán nagy ajándékot a hétvégén kapta meg csapatától.
„Az újabb BL-trófeánál jobbat nem is adhattak volna a lányok, de természetesen nagyon örültem ennek a köszöntésnek is" – mondta Ambros Martín, aki hűtőjét sörrel feltöltve várhatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét, melyben kedvenc csapata, az Atlético Madrid is érdekelt lesz.

„Az összes magyar márkából kaptam kóstolót, van bőven a sörből, bár azért olyan hosszú nem lesz a focidöntő, hogy mind elfogyjon" – tette hozzá a szakember. Nem akármilyen dolog lenne amúgy, ha pár héttel azután, hogy Martín csapatát ismét a csúcsra vezette Európában, egy másik sportágban kedvenc klubja szintén eljutna ebbe a magasságba.
Az biztos, hogy a pihenőt követően nem hajtotta volna meg a lányokat a tréner, de a köszöntő után úgy döntött, akkor az edzésen csak foci legyen.

„Ez az én jutalmam volt, amiért ilyen csodálatos játékosaim vannak, ráadásul annyira rendesek voltak, hogy még gólt is rúghattam..." – tette hozzá Ambros Martín.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harminchárom év után újra kupadöntőben a Diósgyőr

A Diósgyőr lesz az Újpest ellenfele a labdarúgó Magyar Kupa fináléjában, mivel szerdán az elődöntő hazai visszavágóján 2-0-ra legyőzte a címvédő Debrecent. Tovább olvasom