Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Alpesi folyót varázsoltak Londonba az olimpia miatt

Hegyvidéki környezetet igyekeztek kialakítani a szervezők az idei londoni olimpia kajak-kenus szlalomversenyeire, legalábbis annyiban, hogy a lezúduló víz mennyiségét, erejét tekintve a természetes állapotokat próbálták meg lemásolni.
Az Olimpiai Parktól 30 kilométerrel északra, Hertfordshire-ben található Lee Valley White Water vadvízi központban 13 ezer liter víz folyik majd át másodpercenként egy adott ponton az ötkarikás események idején. Ekkora mennyiséggel alig több mint három perc alatt lehetne megtölteni egy olimpiai méretű uszodát, és egyetlen másodperc alatt 75 fürdőszobai kádat.

"Megpróbálunk alpesi folyót ide varázsolni - fogalmazta meg a célt Simon Ricketts, a központ menedzsere a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva. - Versenyzői szemszögből nézve jelenleg valószínűleg ez a legerősebb pálya, amelyen le lehet jönni."

Bár a kajak-kenu szlalom szakága érthető okból - megfelelő folyó híján - Magyarországon nem igazán elterjedt, ebből kifolyólag nem is tartozik a legnézettebb ötkarikás események közé, azért azt a laikus is megállapíthatja, hogy a tevékenység nagyon is látványos. A versenyzőknek 300 métert kell leküzdeniük zúgókon áthaladva úgy, hogy fémhuzalról lelógó póznákat kell megkerülniük vagy azok között áthaladniuk, időnként a menetiránnyal szemben. A rendkívüli fizikális felkészültséget igénylő sportágban az olimpián négy számban - férfi és női kajak egyesben, illetve férfi kenu egyesben és párosban - küzdenek a résztvevők az érmekért. Rendszerint újat gondolnak ki

A szlalom kajak-kenu először 1972-ben, Münchenben szerepelt az olimpiai programban. Arra az eseményre a nyugatnémetek költséges pályát húztak fel Augsburgban, de a keletnémetek sem akartak lemaradni mögöttük, és hasonló mesterséges létesítményt alakítottak ki Zwickauban, és meg is nyerték mind a négy számot. A sportág ezután egy időre kikerült az ötkarikás műsorból, 1992-től azonban ismét része.

A folyamatosság e tekintetben megvan, a pálya kialakítása azonban sohasem ugyanolyan. A tervezők elemzik a korábbi pályákat - azt, hogy mekkora kihívást jelentenek a versenyzők számára, miként zúdul lefelé a víz, hogyan vannak elhelyezve az akadályok -, és rendszerint valami újat gondolnak ki.

Simon Ricketts, aki maga is űzte ezt a sportot, példaként említette azokat az elemeket, melyeknél az áramló víz felső rétege visszacsapódik az érkező kajakos vagy kenus arcára, mellkasára. Mint mondta, ezek négy éve, a Peking közelében kialakított pályán túlságosan erősek voltak. "Emiatt a versenyzők súlya vált meghatározóvá, a nagy darab, izmos lapátolók sikeresen küzdötték át magukat ezeken a pontokon, míg a kisebbek nehezen boldogultak a feladattal, még akkor is, ha egyébként jó ritmusban vágtak neki a hullámnak. Éppen ezért mi igyekszünk abszolút igazságos feltételeket teremteni e tekintetben is, vagyis úgy kialakítani a "lassítókat", hogy a kisebb, de ügyes versenyzők is képesek legyenek átjutni rajtuk" - ecsetelte. Komoly ügyességet és erőt igényel

A körülmények tehát várhatóan adottak lesznek a kiegyensúlyozott versenyekhez, amelyeket minden bizonnyal telt ház előtt rendeznek majd meg. Shaun Dawson, a Lee Valley Regional Park Authority igazgatója örömmel újságolta, hogy az összes versenynapra elkelt mind a 12 ezer jegy.

"Egészen közelről lehet követni a gyors versenyt, illetve érzékelni a tomboló zuhatagot. Különleges képességek kellenek ahhoz, hogy a póznák érintése nélkül végigmenjen valaki a pályán úgy, hogy közben az idővel is harcol. Ez nagyon gyors és energikus sportág, komoly ügyességet és erőt igényel, ezért is annyira vonzó" - igyekezett magyarázatot adni a nagy fokú érdeklődésre a központ vezetője.

Dawson szerint azért is lesznek sokan ezeken a versenyeken, mert Nagy-Britanniában roppant népszerű a vadvízi evezés, a kajak-kenu a leggyorsabban fejlődő vizes sportág: a szigetországban 1,2 millióan űzik valamilyen formáját.

Sokan éppen az ilyen mesterséges központokat látogatják, amelyekben minden felszerelés rendelkezésre áll, és képzett instruktorok foglakoznak kezdőkkel, haladókkal. És bár a vadvízi kajakozásnak, kenuzásnak, evezésnek a természetes környezet a legszebb díszlete, a gyakorlatiasság és a használhatóság szempontjából nagy előnye az ilyen centrumoknak, hogy általában könnyen megközelíthetők, és biztonságosabbak is, mint a sziklás, köves folyómedrek, ugyanakkor hasonlóan komoly fizikai igénybevételt jelentenek. Lényeges az időfaktor is: akinek csak egy-két órája van, az is befizethet pár körre, míg a hegyi folyókhoz esetenként sokat kell utazni, főleg a sík vidéken élőknek. Az egyik legjobban (utó)hasznosuló ötkarikás létesítmény lehet.

Shaun Dawson biztosítottnak látja a létesítmény jövőjét, és nem csak azért, mert elsőként az olimpiai helyszínek közül már egy következő eseményre - nevezetesen a 2015-ös világbajnokságra - is készülhet, hanem azért is, mert minden bizonnyal sokan fogják majd látogatni a hétköznapokban is.

Mint ahogy teszik már most is. A Lee Valley White Water Centre építése, a vizet biztosító tározó és maga a pálya kialakítása 2010 végén fejeződött be, 2011 tavasza óta pedig már a nagyközönség is használhatja.

"Az olimpiához kötődő nagy munka, például a lelátók kialakítása áprilisban kezdődik. Akkor adjuk át az ötkarikás szervezőknek a létesítményt bérleti szerződés keretében, és szeptember elején kapjuk majd vissza" - tette hozzá Dawson.

Onnantól pedig az egyik legjobban (utó)hasznosuló ötkarikás létesítmény lehet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elszántan tanult a Gyirmót

Hazatért a horvátországi edzőtáborból az élvonalba igyekvő gyirmóti futballcsapat, amely négy… Tovább olvasom