Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Alonso szerint még korántsem kell leírni Schumachert

Noha nem elképzelhetetlen, hogy a Ferrari hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a következő évben hatalmas riválissá válhat, a 2005-ös évad újdonsült bajnoka, Fernando Alonso mégsem szeretné, hogy a német versenyző távozzon az F1-ből.
Az idei év igen gyengén sikerült a Ferrarinak, akik az elmúlt hat évben egy alkalommal sem találtak legyőzőre, és sorozatosan védték meg bajnoki címeiket egészen a 2005-ös évig, mikor Fernando Alonso a maga 24 életévével a sport valaha volt legfiatalabb bajnokává vált, és egyben az első olyan versenyzővé, aki ebben az évszázadban meg tudta verni a német bajnokot.

„Boldog vagyok, hogy úgy nyerhettem meg a bajnokságot, hogy ő is a pályán volt." – mondta Alonso boldogan a Welt am Sonntag c. német lapnak adott nyilatkozatában még a szezonzáró Kínai Nagydíjat követően, miközben hozzátette, nagyon tiszteli a 36 éves Ferrari pilótát.

„Már tizennégy éve a Formula-1-ben versenyzik." – folytatta a spanyol. „A motivációja példaértékű, nem is tudom, honnan gyűjt ennyi erőt, hogy még ennyi év után is ilyen elszántan tud küzdeni. Ismét a győzelemért fog hajtani, ez a vérében van, ez jellemzi Michaelt. Úgy érzem viszont, hogy ebben közösek vagyunk."

A Renault versenyzője azonban elmondta, hogy Schumachert a következő évben is meg szeretné verni, ha erre lesz lehetősége: „Úgy gondolom, hogy a 2006-os idényben is komolyan oda kell majd figyelni rá, mert nagy favorit lehet egy ilyen gyenge évet követően."

„Az idei szezonban a Ferrari igencsak küszködött, azonban nem hiszem, hogy jövőre is ilyen távol lennének tőlünk. Bízom benne, hogy Schumacher vissza fog térni az élre, erősebben, mint valaha. Minél nehezebben lehet megnyerni a bajnoki címet, az annál többet ér. Az viszont egyértelmű, hogy nagyon nehéz lesz hozni a jövő évben ezt a szintet, amit idén felállítottunk."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Főszerepben: a szurkoló (is)

Közel 46.000 szurkoló tekintette meg a helyszínen a Rapid Wien–FC Bruges Bajnokok… Tovább olvasom