Kisalföld logö

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 13°C | 25°C Még több cikk.

Alonso hatodik győzelme

A spanyol Fernando Alonso győzelmét hozta az 56. Forma–1-es világbajnokság tizenkettedik futama.

Fernando Alonso
Második az utolsó sorból induló Juan Pablo Montoya, míg harmadik Jenson Button  lett. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher a futam előtt:
„El kell ismernem, pesszimistán várom a versenyt. Sokat  kell még javulnunk ahhoz, hogy legyen ismét esélyünk a győzelemre" –  mondta a német pilóta. 

Nos, a ferraris világbajnoknak igaza lett, bár mindent megtett, hogy dobogóra kerüljön, de az utolsó  körben még a negyedik helyet is elveszítette.

A rajtnál a szombaton idei harmadik  edzéselsőségét megszerző Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes) könnyedén megőrizte pozícióját, mögötte azonban Button alaposan beragadt, így  az összetettben éllovas Alonso és M. Schumacher is megelőzte. Az első kör végére a McLaren-Mercedes finn versenyzője már több mint 1 mp-es előnyre tett szert.

Räikkönen csapattársa, Montoya az utolsó sorból a 11. helyre küzdötte fel magát. A kolumbiai hihetetlen iramban száguldott, s a 26. körben tankolás után már az ötödik helyre térhetett vissza. 9 körrel később óriási meglepetésre a fölényesen vezető Räikkönen, vagyis a Jégembernek becézett finn klasszis autója lelassult, majd  meg is állt, így Alonso vette át a vezetést. Az már viszont nem okozott  meglepetést, hogy kicsivel később Button a visszafordítónál erőszakosan elment M. Schumacher mellett, s feljött a 2. helyre.
   
Tíz körrel a vége előtt a 2. helyen haladó Montoya kiment a bokszba üzemanyagért, és meg is őrizte pozícióját, miután visszatért a pályára. Nem úgy, mint M. Schumacher, aki a 4. hely megtartásáért ádáz csatát  vívott  Fisichellával. Utóbbi a 66. körben a hosszú egyenes szakasz végén megelőzte a gumijai miatt is bizonytalankodó németet.
Végül Alonso nagy fölénnyel nyert, így ujjaival hatost formázva idei hatodik diadalát ünnepelhette.

„Újabb fantasztikus eredményt ünnepelhetünk. Tökéletes volt a versenyem, az autóm a rajttól kezdve jól ment. Elismerem, Kimi kiesése után unalmas volt a futam, túl nagy lett az előnyöm. A McLaren gyorsabb volt nálunk, de a futam hatvanhét, s nem csak harmincöt körből  áll" – nyilatkozta elégedetten Alonso a célba érkezés után.

A futam végeredménye:

1. Alonso (spanyol, Renault) 1:26:28.699 ó (átlag: 212,629 km/ó),   
2. Montoya (kolumbiai, McLaren-Mercedes) 22.569 mp hátrány,  
3. Button (angol, BAR-Honda) 24.422 mp h.,   
4. Fisichella (olasz, Renault) 50.587 mp h.,  
5. M. Schuma- cher (német, Ferrari) 51.690 mp h.,  
6. R. Schumacher (német, Toyota) 52.242 mp h.,  
7. Coulthard (angol, Red Bull-Cosworth) 52.700 mp h.,  
8. Massa (brazil, Sauber-Petronas) 56.570 mp h.

A vb állása, pilóták: 

1. Alonso (spanyol, Renault) 87 pont,  
2. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 51,  
3. M. Schumacher (német, Ferrari) 47,  
4. Montoya (kolumbiai, McLaren-Mercedes) 34,  
5. Barrichello (brazil, Ferrari) 31.

Csapatok: 

1. Renault 117 pont,  
2. McLaren-Mercedes 95,  
3. Ferrari 78,  
4. Toyota 57,  
5. Williams-BMW 47.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Németország a női vízilabda válogatott következő ellenfele

Németország lesz a magyar női vízilabda-válogatott ellenfele a montreali világbajnokság… Tovább olvasom