Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Alig akad nyereséges magyar futballklub

Mindössze az MTK és a Honvéd futballcsapatait működtető gazdasági társaság tudott profitot termelni 2012-ben.
A futballcsapatokat működtető cégek többsége veszteséges volt tavaly, a Napi Gazdaság csütörtöki számában megjelent összeállítás szerint mindössze az MTK és a Honvéd futballcsapatait működtető gazdasági társaság tudott profitot termelni 2012-ben.

A legnagyobb költségvetésű magyar futballklub toronymagasan a székesfehérvári Videoton FC, a most zárult bajnokságot a második helyen záró csapat 2012-es árbevétele meghaladta a kétmilliárd forintot - írta a lap a cég nyilvános beszámolója alapján. A rekordárbevétel nem kis részben volt köszönhető annak, hogy több mint ötszörösére nőtt a helyezésekért járó díj, így 570,4 millió forintot tett ki.

A második legnagyobb büdzséjű klub, az FTC 748,1 millió forintból gazdálkodhatott. A lap szerint a számok azt mutatják, hogy évi félmilliárd forintos költségvetés alatt nehéz NB I-es élcsapatot fenntartani, hiszen a DVSC és a bajnok Győri ETO bevétele is meghaladta ezt. Kivétel talán a Honvéd és az MTK, melyek nyereségesek lettek 300-400 milliós árbevétel mellett - írta a Napi.

A beszámolókból az is kiderül, hogy komoly jegyárbevételre nem lehet számítani a magyar futballban, a legnépszerűbb klubok sem tudnak 100 millió forintnál érdemben többet elérni e címen, sőt vannak olyan csapatok, amelyek éves jegybevétele a tízmillió forintot sem éri el. A tévés jogdíjakból viszont még az utolsó helyezett Egri FC is százmillió forint bevételre tett szert, ez nagyjából a személyi jellegű kiadások felének fedezésére volt elég az adatok alapján.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Neymar: csak most kezdem el írni a történelmet

Az FC Barcelona frissen igazolt brazil csatárcsillaga, Neymar úgy gondolja, csak most kezdi el írni… Tovább olvasom