Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Alelnökként bizonyít

Szijjártó Péter győri származású országgyűlési képviselő lett a parlament ifjúsági és sportbizottságának alelnöke. A fiatal politikus új tisztségében is szeretne bizonyítani.

Szijjártó Péter
A parlament múlt pénteki ülésén Szijjártó Péter győri származású fideszes képviselőt választotta az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottsága alelnökévé. A 21 tagot számláló testületet Bakonyi Tibor budapesti MSZP-s képviselő vezeti.
„ Megtiszteltetés a megbízatás, de nem ért teljesen váratlanul. A legnagyobb ellenzéki pártot eddig Gyürk András képviselte a bizottságban, ám ő az EU-választások előtt a Fidesz kampányfőnöke volt, így sokszor nekem kellett helyettesítenem az üléseken. A parlament költségvetési bizottságának már korábban is tagja voltam, bízom benne, mindkét területen sikeresen tudom végezni a munkámat."

Szijjártó Péter számára több tekintetben sem ismeretlen ez a feladat, hiszen politikai pályáját 1998-ban a győri önkormányzat ifjúsági és sportalbizottságának vezetőjeként kezdte. Persze a mostani munka csak hasonló jellegű, léptékeiben nem mérhető össze az akkorival.
„ Azt szeretném, ha ősszel három fontos témát tárgyalnánk. Az első: a kormány 2003-ra ígérte, hogy az ifjúsági törvényt benyújtja a parlament elé, de ez még a mai napig sem történt meg. Remélem, hamarosan a bizottság elé kerül. A sporttörvény az idei év elején lépett életbe, és a Fidesz vezérszónokaként én már akkor is jeleztem, az egycsatornás finanszírozási modellel nem értünk egyet, mert az alkalmas egy klientúrarendszer kiépítésére. Ráadásul a parlament úgy alkotta meg a törvényt, hogy nem volt sportstratégiája, pedig ezt a kérdéskört átfogó módon kellene kezelni.

A harmadik az athéni olimpiával kapcsolatos magyar doppingbotrány. Már tavaly benyújtottam egy törvényjavaslatot a doppinggal kapcsolatban, és sajnos ez most igazán aktuális lett. Azt szorgalmaztam, büntető törvénykönyvben kell szabályozni a doppingolást, de nemcsak az élsportolókra vonatkozóan, hanem az utánpótláskorúaknál is. Aki a fiataloknak doppingszert ad, az ugyanúgy büntethető legyen, ugyanis azzal a sportolók lehetséges egészségkárosodását vetíti előre."

A politikai ranglétrán gyors léptekkel halad előre a fiatal győri politikus. Legutóbbi kinevezése azt is sejtetheti, ha a következő választásokat a jelenlegi ellenzék nyerné, rá elsősorban az ifjúsági és sportügyek területén – netán a legmagasabb szinten – számítanak.
„ Nem tudok ilyen elképzelésről, de tény, szívesen foglalkozom ezekkel a témákkal. Megtiszteltetésnek érzem, hogy huszonöt évesen egy fontos bizottság második embere lehetek. Szeretnék úgy teljesíteni, hogy akik engem választottak, elégedettek legyenek a teljesítményemmel."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapros és Mandula is hátrébb csúszott a ranglistán

Az amerikai nyílt teniszbajnokság rajtja előtt nem történt jelentősebb változás a női teniszezők… Tovább olvasom