Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Adidas–Nike versenyfutás

A pekingi olimpia közeledtével egyre élesebbé válik a verseny a sportcipőket gyártó vállalatok között. Kínában elsősorban az Adidas és a Nike küzd egymással.
A világcégek számára Kína a következő években egyike lesz a legfontosabb piacoknak: arra számítanak, hogy az ötkarikás játékok meghozzák a kínaiak kedvét a sportoláshoz, a nagy sportesemény ismertté teszi a márkákat.

A kiélezett küzdelemnek csak az egyik része az olimpia résztvevőinek szponzorálása. Az Adidas lesz a 2008-as játékok hivatalos partnere, a Nike a részt vevő 28 kínai sportszövetségből 22-nek lesz a támogatója. Ám a harc a világ egyik leggyorsabban növekvő piacának egészéért folyik. Az Adidas hatalmas piacmegdolgozó kampányt indított: naponta átlagosan két új boltot nyitnak szerte Kínában. Az Adidas azzal számol, hogy stratégiájával maga mögé utasíthatja a jelenleg első helyen álló Nike céget.

A Nike is nagy tervekkel vág neki az olimpiai játékoknak, piaci stratégiájáról azonban egyelőre nem sokat lehet tudni a már meglévő szponzori szerződéseken kívül. Mindenesetre a cég arra számít, hogy 2009-ben az Egyesült Államok után Kína lesz a legnagyobb piaca, és jó oka van ezt hinni: a szeptemberrel végződött idei első negyedben 50 százalékkal nőttek az eladásai az egy évvel korábbihoz képest.

A világ két meghatározó sportszercége mellett a többiek – a Puma, a Pony, a New Balance vagy a globális listán a harmadik helyen álló Reebok (2005 óta az Adidas tulajdonában) – is igyekeznek megvetni a lábukat a kínai piacon, és nem szabad elfeledkezni a helyi gyártókról sem. Ilyen az egykori tornász olimpiai bajnok, Li Ning által alapított vállalat, amely egyebek mellett a svéd sportolókat öltözteti majd az olimpián. Li Ning egyelőre még nem büszkélkedhet olyan üzleti sikerekkel, mint nagy versenytársai, mert termékeivel inkább a vidéki, kevésbé tehetős rétegeket célozta meg, de ez a piac is felfutóban van.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeniorok triatlonosok vetélkednek Győrben

Szenior triatlonversenyt rendeznek hétvégén Győrött. Az ország minden részéből, sőt Szlovákiából is… Tovább olvasom