Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Acsalag: több mint kétszáz kapott gól - fotók

Több mint kétszáz gólt kapott már az Acsalag a megyei harmadosztályban.

A csapat vasárnap megszerezte második győzelmét a bajnokságban.

„Hajrá, Acsalag, gyerünk, srácok!" – hasított bele egy öblös hang vasárnap a langymeleg tavaszi délutánba, mielőtt az ötszáz lelkes kistelepülés csapata Nádorváros elleni mérkőzése megkezdődött a megyei harmadosztályú bajnokságban.

Bizony rá is fért a buzdítás az együttesre, mert nem mostanában ízlelhette meg a győzelem ízét. Vasárnap előtt a negyedik fordulóban gyűjtötték be a három pontjukat. Akkor a Rábapatonát idegenben múlták felül 2–1-re. Azóta viszont minden alkalommal vesztesen hagyták el a játékteret és nem volt ritka a két számjegyű különbségű vereség sem. A mélypontot a kilencedik játéknap jelentette: azon az őszi délutánon 27–0-ra győzött a MITE.

A sereghajtó Acsalag a tegnapi találkozót megelőzően egy győzelemmel és húsz vereséggel állt. A mindössze 16 rúgott gól mellett 195-öt kaptak, és valószínű volt, hogy a Nádorváros ellen megszületik a kétszázadik találat is.
Az ideiglenes öltöző épületében Kajtár Ákos, a klub elnökhelyettese fogadott bennünket.

„Egy kicsi, ám annál fontosabb győzelem elég lenne ahhoz, hogy a futballistáknak visszatérjen az önbizalmuk és végre elinduljunk felfelé a táblázaton. Az önkormányzat százezer forinttal támogat bennünket, ami nem sok, de kistelepülésként nem tudnak többet adni. Ha a srácoknak addig nem megy el a kedvük a futballtól, akkor nyártól folytatjuk. Ez azért is jó lenne, mert a pálya mellett épül egy közösségi ház, ahol az öltözőnk is helyet kaphat. Az biztos, hogy tisztességesen befejezzük a bajnokságot."

Acsalag: több mint kétszáz kapott gól

„Tudja, az a legnagyobb gond, hogy ez a modern világ minden irányba elviszi a fiatalokat, csak éppen a futballpálya felé nem jönnek" – kapcsolódik a beszélgetésbe a csapat törzsszurkolója, Kozma Norbert, akit mindenki csak „Csokiként" ismer a településen. „A mi időnkben ez teljesen máshogy volt, csak a foci volt mint kikapcsolódási lehetőség. Minden meccsen itt vagyok, az eredmény nem érdekel, azon is csak mosolygok, amikor hétfő reggelente rendszeresen ugratnak a kollégáim a vereségek miatt. Szívesen segítek a srácoknak, ha kell."

Nem túl hálás szerep az együttes kapujában állni, Lőrincz János mégsem kesereg emiatt. Pedig a MITE elleni vereség alkalmával huszonhétszer kellett kiszednie a labdát a hálóból.

„Talán furcsa lesz az, amit mondok, de több olyan mérkőzésünk volt, amely másként is alakulhatott volna. Jó a társaság, bízunk az eredményesebb folytatásban" – fogta rövidre a nyilatkozatot, aztán elnézést kért, mert mennie kellett az öltözőbe szerelést osztani, lévén hogy ő klub szertárosa is.
A pálya felé sétálva egy csaholó eb szaladt velünk szembe – még hogy Acsalagon a kutyát sem érdekli az összecsapás.

A csapatok nehezen gyülekeztek, miközben az egyik hazai játékos félmeztelenül, napszemüvegben melegített a pályán.

Időközben megérkezett az acsalagiak edzője, Balogh Zoltán, aki néhány perces eligazítás után készséggel állt rendelkezésünkre.

„Láthatja, hogy nem küzdünk létszámhiánnyal, most is négy cserejátékosom van. A legnagyobb problémát az összeszokottság hiányában látom, és sajnos az is igaz, hogy a középpályán nem tudjuk megtartani a labdát. Biztos vagyok benne, hogy ennél többet tudnak a srácok. Remélem, a Nádorváros ellen ezt be is bizonyítják."

S mintha a játékosok meghallották volna trénerük szavait, tegnap 7–6-ra győzött az Acsalag, s immár hat pontja és 201 kapott gólja van. Igaz, a találkozó a 86. percben félbeszakadt, mert a Nádorváros levonult a pályáról, így a végeredmény még nem tekinthető hivatalosnak.

Feltámadt az ország egyik legrosszabb futballcsapata?

Olvasóink írták

  • 2. oxana 2013. május 01. 17:02
    „Csodálkozom, hogy ilyen szezon után még mindig van kedvük játszani. Szeretik a focit.”
  • 1. Grabowszki 2013. április 29. 19:39
    „Támad a francokat, a bírók nekik fújtak, egyértelmű.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hanga Ádám a forduló legjobbja a spanyol kosárbajnokságban

A Manresát erősítő Hanga Ádámot spanyol karrierjének csúcsaként a 31. forduló legjobbjává… Tovább olvasom