Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

A Zenta jutott a nagydöntőbe

Labdarúgás - A Zenta csapata nyerte meg a Ravazdon rendezett Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság egyik középdöntőjét. A torna a közös összefogás egyik szép példája volt.
Ahogy arról a korábban már többször is beszámoltunk, ezen a héten Ravazdon, az erdészet ökoturisztikai és sportközpontjában rendezték meg a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság egyik középdöntőjét.

A tornát az Aranycsapat Alapítvány – melyet korábban Puskás Ferenc és Grosics Gyula hozott létre – szervezi meg immár ötödik éve. Lényege, hogy a sporton keresztül megismertesse egymással a történelmi Magyarországon élő gyerekeket.

Pénteken befejeződtek a küzdelmek és az első helyen a Zenta (Szerbia) csapata végzett, megelőzve a Tornalja (Szlovákia), a Bátorkeszi (Szlovákia) és a Csóka-Székelykeve (Szerbia) együtteseit.

Mindez azt jelenti, hogy a zentaiak vasárnap Budapesten, a Ferencváros Üllői úti stadionjában játszhatnak a végső győzelemért.

További képek - Fotó: Krizsán Csaba

„A zentai futballcsapat ezzel a sikerrel már ötödik alkalommal került a döntőbe és háromszor nyert is – mondta érdeklődésünkre Farkas Dániel, a győztes együttes 15 éves csapatkapitánya. – Természetesen most is az a célunk, hogy elhódítsuk a trófeát. Egész héten nagyon jól éreztem magam, a mérkőzések mellett ugyanis kiváló hangulatú programokon vettünk részt."

Kocsis Mihály, a Kisalföldi Erdőgazdaság vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott, hogy a torna – melyet jövőre is szeretnének megrendezni – egy komoly összefogás szép eredménye volt. Jellemző, hogy többen önként ajánlották fel segítségüket.

A fehér mezes zentaiak nyerték a ravazdi középdöntőt. Képünk a Bátorkeszi elleni mérkőzésükön készült. Fotó: Krizsán Csaba
A fehér mezes zentaiak nyerték a ravazdi középdöntőt. Képünk a Bátorkeszi elleni mérkőzésükön készült. Fotó: Krizsán Csaba

A középdöntőben nyújtott teljesítménye alapján három futballista is különdíjban részesült. A legjobb mezőnyjátékosnak Farkas Dániel (Zenta), a gólkirálynak négy találattal Csizmadia Krisztián (Tornalja), míg a legjobb kapusnak Pintér László (Bátorkeszi) bizonyult. A legsportszerűbb csapatnak járó Fair Play-díjas együttes a Csóka-Székelykeve lett.

A torna a szombat esti, 20 órakor kezdődő eredményhirdetéssel ér véget, ám a gyerekek előtte még ellátogatnak Pannonhalmára is, ahol a bencés főapátságban tárlatvezetésen vesznek részt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Moravce az ETO következő ellenfele

Labdarúgás - Szombaton 18 órától a Győri ETO FC felkészülési mérkőzésen a szlovák FC Vion Moravce… Tovább olvasom