Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

A teke Puskása

Csányi Béla (61) minden idők legeredményesebb tekézője: többek között kilencszeres világbajnok. A sportágában napjainkban is félistenként tisztelik az eredményeiért, a tudásáért.
Aki a futballban nekünk Puskás Ferenc, vízilabdában Faragó Tamás, öttusában Balczó András, az tekében Csányi Béla (61). Minden idők legeredményesebb tekézője: kilencszeres világbajnok – a vb-ken összesen 27 érmet gyűjtött –, harmincszor szerzett magyar bajnoki címet. Azóta edzőként is a csúcsra ért: a német Bamberg együttesével megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Hosszú évek óta Németországban él, ezúttal a negyed százada vb-aranyat nyert magyar válogatott köszöntésére érkezett Győrbe.

„Mielőtt bármiről beszélgetnénk, legyen szíves, írja meg: köszönjük Mráz Lacinak és mindenkinek, aki hozzátett valamit a szép jubileumi ünnepség megrendezéséhez" – kezdi a legendás tekéző, Csányi Béla.

Gyerekfejjel Szegeden először futballozott, de a szertornával sem állt hadilábon. Délutánonként hol fociedzésre, hol pedig egy kocsmába járt, ahol állítgatta a bábukat. Hamar kiderült, hogy van érzéke a tekéhez és már 15 évesen a helyi IKV első csapatában játszott.

„A tehetség másokban is megvolt, de mentálisan és kondicionálisan nem nagyon akadt jobb nálam. Tizenkilenc évesen a Fradiba kerültem, ahol majdnem húsz évig játszottam" – emlékezik a kezdetekre.
Az első egyéni világbajnoki címét Romániában szerezte 1980-ban, két évre rá Brnóban is nyert, ahol mindössze két fával volt jobb az ezüstérmesnél. Aztán meg sem állt kilenc aranyéremig.

„Megtisztelő az összehasonlítás, hogy én lennék a sportág Puskása. Hogy felülmúlhatók-e az eredményeim? – kérdez vissza Csányi Béla. – Mivel a tekében megváltozott a világbajnokságok rendszere, most egy versenyző egy vb-n egyéniben akár öt aranyérmet is szerezhet és akkor még nem szóltam a csapatról, ezek alapján igen. Ha viszont azt veszem, hogy 1974 és 1994 között minden világbajnokságon a dobogón álltam és összesen kilencszer szereztem aranyérmet, azt gondolom, hogy nehezen."



A teke révén került Bambergbe 1989-ben, itt is telepedett le. Azóta előbb játékosként, majd pedig edzőként segíti a helyi csapatot.

„Az új rendszerű, százhúsz dobásos játékot nehezen fogadják el a szurkolók. Korábban ötszáz-hétszáz fizető nézőnk volt egy-egy meccsen – ami tekében nagyon nagy szám –, most jó, ha húszan összejönnek a csarnokban."

Csányi Bélát a családban senki nem követte a bábuk világába. A legnagyobb fia itthon él, futballozott, de egy keresztszalag-szakadás törte ketté a pályafutását. Három „bambergi" gyermeke közül a lánya nem sportol, két fia viszont a víz alatti rögbiben jeleskedik.

„Büszke vagyok a fiúkra. A német bajnoki címek mellett a Világkupában egyszer ezüstérmesek voltak, kétszer pedig a harmadik helyen végeztek."
A tekéző zseni a hatodik iksz múltával is alig lazít a tempón. Bár azt szokták mondani: ezt a sportot halálig lehet űzni, azért ez mégiscsak ritkaság.

„Nekem a teke az örök szerelem. Napjainkban is rendszeresen játszom a bambergi második csapatban. Alig múlik el úgy nap, hogy ne dobnék a pályán. Ha véletlenül nem tudok lemenni, akkor már hiányzik. A koromhoz képest tökéletes kondícióban vagyok. Ezt annak is köszönhetem, hogy régen is mindig azt vallottam: a testem a bankom, addig tudom használni, amíg kezelem. Remélem, hogy még sokáig tehetem!"
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepelnek Sopronban

Az NB III Bakony-csoport utolsó fordulójában minden mérkőzést szombat délután rendeznek, köztük a… Tovább olvasom