Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

A Szpartak Moszkva legyőzte a Hat Agro-UNI Győrt az Euroligában - fotók

A győriek két bravúros győzelemmel a tarsolyukban abban bíztak, hogy méltó ellenfelei tudnak lenni az orosz sztárgárdának, de a Moszkva sikere végül nem került veszélybe.

Az első percek kiegyenlített játékot hoztak az A csoport két veretlen csapatának rangadóján. A győriek két bravúros győzelemmel a tarsolyukban abban bíztak, hogy méltó  ellenfelei tudnak lenni az orosz sztárgárdának

Az 5. percben ennek meg is feleltek a hazaiak, hiszen vezettek 10-7-re, ám a folytatásban hamar jelentősebb előnyre tett szert a Szpartak Moszkva, mely a negyed második felét 16-4-re nyerte.


Fotók: H. Baranyai Edina.

A második tíz percben sem sokat változott a játék képe, a gyorsan kosárlabdázó orosz gárda fokozatosan elhúzott ellenfelétől, s megnyugtató előnnyel vonulhatott pihenőre (28-45).

Szünet után is elsősorban az oroszok elképzelésének megfelelően alakult a találkozó, a harmadik tíz percben kétszer annyi kosarat dobott a Moszkva, mint a Hat Agro-UNI Győr, s csak a záró tíz percben volt ismét egyenrangú partnere a vendégeknek a győri csapat.

Ezt a szakaszt meg is nyerte 18-9-re, de összességében a Moszkva sikerét nem tudta egy percre sem kétségessé tenni.

Hat Agro-UNI Győr-Szpartak Moszkva 56-74 (14-23, 14-22, 10-20, 18-9)

Győr, női Euroliga-mérkőzés, A csoport, 3. forduló, 1300 néző. V.: Obradovic (bosnyák),
Poljansek (szlovén), Pavlov (macedón).

Győr: HURST 11/3, Simon 6, Rasheed 2, Nagy-Bujdosó 10, Shegog 8. Cs.: Kublina 8, RAKSÁNYI
11, Laklóth, Őri. Edző: Fűzy Ákos.

Szpartak: Aguilar 3/3, Hammon 5/3, AUGUSTUS 11/6, Dupree 8, Yacoubou 4. Cs.: VIERU 19,
Petrovic 7/3, Beljakova, Baric 1, KUZINA 11/3, Ruzanova 5, Karcsenko. Edző: Pokey Chatman.

A kezdés előtt Sterbenz Tamás, a magyar szövetség főtitkára Fűzy Ákost, a hazaiak mesterét köszöntötte, akit a tavalyi szezon legjobb edzőjének választottak.

Másfél percet kellett várni az első kosárra, Augustus "köszönt be" egy triplával. A győrieknél Shegog törte meg a csendet, s a folytatásban is bátran vállalkoztak a hazaiak, s a 5. percben 10-7-re vezetett is a Hat Agro-UNI Győr.

Megrázta magát az orosz gárda, s egy 7-0-val ismét előnybe került (6. perc: 10-14). Rögtön időt kért Fűzy Ákos vezetőedző. Petrovic hármasával nőtt a különbség, kellett Kublina és Raksányi fontos kosara. A negyed hajrája azonban a Moszkváé volt.

A második tíz perc Hurst kosarával kezdődött, de aztán a játék ott folytatódott, ahol az első szakasz abbamaradt: lepattanózásban felülmúlta a győrieket a Szpartak, s a 13. percben már kétszer annyi pont szerepelt a vendégek neve mellett, mint a győriekénél (16-32).

Győri oldalon reménysugarat jelentett Natalie Hurst kosara, majd Ieva Kublináé. Kereste a réseket a győri csapat, s bár sokszor meg is találta, de rengeteg volt a pontatlan dobás. Nem úgy a túloldalon, ahol Aguilar dobott egy hármast.

A szünet előtti percekben Augustus és Hammon talált be a körön kívülről, míg a hazaiak egy két pontosért is alaposan megküzdöttek. A nagyszünetre jelentős, 17 pontos orosz előnnyel mehettek a csapatok.

A második félidőben több mint három perc telt el az első győri kosárig, melyet Simon jegyzett, más kérdés, hogy az oroszok viszont ezen idő alatt nyolcig jutottak (24. perc: 30-53).

Nem nagyon találta továbbra sem az ellenszert a hazai gárda, láthatóan nem sikerült lassítani az oroszok diktálta tempót, s többen is valós tudásuk alatt játszottak.

A szakasz felénél Hurst dobott hármast - az ausztrál egyike volt a dicsérhető győri játékosoknak -, a remélt felzárkózás azonban csak nem akart megindulni (28. perc: 35-60), sőt, tovább nőtt a különbség.

A zárószakaszban önbecsüléséért játszhatott a magyar bajnok, s abban bízhatott, hogy sikerül faragni tetemes hátrányából. A másik jól játszó győri, Raksányi vezérletével erre kísérletet is tett a csapat, s kevesebb mint négy perccel a vége előtt húsz pontra felzárkózott a győri gárda (50-70).

Orosz időkérés után Nagy-Bujdosó két büntetővel faragott tovább a hátrányból, majd ugyanő szerzett lepattanót saját palánkja alatt, igaz, ebből kosár nem született.

Fűzy Ákos: - Vállalható vereség a mostani. Nagyszerű csapat ellen játszottunk, mely komolyan vett bennünket, ami talán nekünk is szólt, meg persze a profizmusuknak. Sokat tanultunk a Szpartaktól viselkedésben, megjelenésben, látjuk, hova kell eljutni. A második félidővel vagyok elégedett, az elsőben több játékos nehezen vette fel a ritmust. Kicsit megilletődöttek voltunk, látva a teli lelátót. Annak örülök, hogy szünet után fel tudtuk venni az ellenfél sebességét, s részsikereket arattunk, egálra hoztuk az utolsó két negyedet, a lepattanózást. A zónavédekezéssel időnként kellemetlen szituációkat okoztunk ellenfelünknek, s még jobb lepattanózással talán szorosabb is lehetett volna a találkozó. Ami még pozitívum, hogy a légiósok mellett a magyar játékosok is hozzátettek a játékhoz, Raksányi, Simon és Nagy-Bujdosó teljesítménye is üdvözítő volt.

Pokey Chatman: - Egész héten arra készültünk, hogy egy összeszokott csapat lesz az ellenfelünk, s bár mondják, hogy tele vagyunk világsztárokkal, s a támadás az erősségünk, de egész héten a védekezést sulykoltuk, s azt, hogy lepattanózásban legyünk jók.

Raksányi Krisztina: - Ezek azok az Euroliga-meccsek, melyek összekovácsolják a csapatot, s ma is sikerült egy jó meccset játszanunk a Szpartak Moszkvával.

Natalia Vieru: - Azt kaptuk, amire számítottunk egy erős győri csapat ellen. Kemény meccs volt, de ezúttal egy kicsit mi voltunk a jobbak.

Olvasóink írták

  • 1. -.- 2012. november 09. 00:27
    „Kikapott, de méltó ellenfele volt a Moszkvának a csapat, amúgy. Nyalja csak a kisalföld a sopront...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Messi kisfia máris klubtagságot kapott édesapja nevelőegyesületénél

Lionel Messi alig egyhetes kisfia csütörtökön hivatalosan is tagja lett édesapja… Tovább olvasom