Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 14°C | 27°C Még több cikk.

A szabályok miatt nem indulhat Tomba a torinói olimpián

A háromszoros olimpiai bajnok alpesi síző Alberto Tomba szívesen rajthoz állna a 2006-os torinói téli ötkarikás játékokon, de a kvalifikációs szabályok gyakorlatilag meggátolják ebben.
"Arról álmodok, hogy elindulok a hazai rendezésű olimpián. Azonban ez rendkívül nehéz, mert az érvényben lévő rendszer nem teszi lehetővé, hogy bekerüljek az olasz csapatba" - mondta a 38 éves korábbi világklasszis, aki 1998-ban vonult vissza.

Tombának azért van kevés esélye az indulásra, mert a szabályok szerint pontokat kellene gyűjtenie a Világkupában vagy más, a nemzetközi szövetség által szervezett versenyeken.

"A Vk-ban 80-as vagy 100-as rajtszámmal semmi esélyem sincs. Akkor most az Európa Kupában álljak rajthoz? Az nem lenne hozzám méltó" - mondta a technikás számok korábbi specialistája.

A bolognai születésű sztár 1988-ban a Calgaryban rendezett olimpián műlesiklásban és óriás-műlesiklásban diadalmaskodott, míg négy évvel később Val d,Isere-ben ez utóbbi számban szerzett aranyérmet. Emellett kétszeres világbajnok, s összesen 51 Világkupa-viadalon bizonyult a legjobbnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Németh András az új kapitány

Németh András, a Ferencváros edzője lett a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szövetség elnöksége egyhangúlag szavazott bizalmat az 52 éves trénernek, akinek megbízatása a 2008-as pekingi olimpia végéig szól. Németh szerződése az FTC-nél 2006. június 30-ig érvényes, addig maradhat a klubnál. Tovább olvasom