Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

A sportéletet is megzavarta az atípusos tüdőgyulladás

Egyre több sportesemény megrendezése kerül veszélybe az Ázsia-szerte terjedőben lévő atípusos tüdőgyulladás miatt. A márciusban felfedezett súlyos akut légúti szindróma (SARS) a többi kontinensen is szedett már áldozatot.
A kór terjedése miatt már a múlt héten eldőlt, hogy nem rendezik meg Kínában a nőijégkorong-világbajnokságot. Elmarad továbbá a hétfős rögbicsapatok Világkupájának hongkongi és szingapúri tornája, valamint a Tajvan-Szingapúr és a Hongkong-Srí Lanka labdarúgó olimpiai selejtező.

Veszélybe került az angol Everton labdarúgócsapatának kínai túrája is. A liverpooli együttes a tervek szerint május 23-án és 25-én lépne pályára Sencsenben, abban a városban, melynek környékén elsőként bukkant fel a fertőző, több esetben halálos betegség. Ugyanitt kerülne sor a pályakerékpáros vb-re, de az UCI már felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és az Egészségügyi Világszervezettel, s hamarosan döntés születik a július 30.-augusztus 3. közötti verseny sorsáról.

A tenisz Davis-kupa küzdelmeit is beárnyékolta a félelem: a libanoniak a járvány miatt hagyták ki - vállalva a játék nélküli vereséget - a hongkongi vendégszereplést. Több élsportolót is atípusos tüdőgyulladás gyanújával vittek kórházba. Az NHL-ben szereplő Buffalo Sabres két játékosa, Rhett Warrener és Brian Campbell orvosi felügyelet alá került - a tíznapos karantén még tart -, és ugyanígy járt Alexander Wurz, a Forma-1-es McLaren-Mercedes tartalékpilótája.

Wurz a Malajziai Nagydíjról hazatérve észlelte a tüneteket, de 24 órás megfigyelés után, negatív leletek birtokában elutazhatott a vasárnapi Brazil Nagydíj helyszínére. A dél-amerikai futammal kapcsolatos, hogy egy 42 éves angol újságírónő ugyancsak kórházba került: a hölgy a szepangi futamon is ott volt, valószínűleg akkor kaphatta el a betegséget.
A Reuters brit hírügynökség péntek reggeli összesítése szerint világszerte eddig 81 ember halt meg az atípusos tüdőgyulladásban és összesen 2400 a fertőzöttek száma.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Formula-1 vitte a kórt Brazíliában

Lehet, hogy a Formula-1 segítségével megérkezett Dél-Amerikába az atipusos tüdőgyulladás. Tovább olvasom