Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

A Renaultnak megtetszett az új Williams orra

A franciáknak megtetszett a csúnya, de hatásos cápaorr, így valószínű, hogy lekopírozzák a radikális szárnyformát. Montoya az eredetivel már nem csak a Ferrarit, de a McLarent is veri Jerezben.
A Renault-csapat szívesen lemásolná a Williams-BMW hétfőn bemutatott új Forma-1-es autójának orrát , a kísérleteket a lehető legrövidebb időn belül elkezdik a szélcsatornában - számolt be egy birminghami autószalonon Pat Symonds, a francia csapat motorokért felelős igazgatója
"Érdekes és logikus az új megoldás. Hamarosan szélcsatornában próbáljuk ki a lehetőséget, és szerintem más csapatok érdeklődését is felkeltette a módszer. Az viszont egyértelmű, hogy teljes egészében kell vizsgálnunk a konstrukciót, csak így érthetjük meg pontosan. Elemekre lebontva nem érdemes tesztelnünk" - nyilatkozott Symonds.

Kérdés, hogy a Renault milyen gyorsan tudja megvalósítani elképzelését, mert a tervek szerint január 29-én, Palermóban már bemutatja az idei autóját.

Ráadásul azért is igyekezniük kell a franciáknak, mert a német sajtó által cápaorrúnak nevezett Williams-BMW rettentő gyorsan fejlődik. Juan Pablo Montoya csütörtökön Jerezben fél másodperccel megjavította a szerdai legjobb idejét, és így természetesen ismét ő volt a leggyorsabb.

Az FW26-ost csak a tavalyi modell, az FW25-ös tudta valamelyest megközelíteni, de a tesztpilóta Marc Genének is fél másodperc volt a hátránya. A kopírozni készülő Renault-k valamivel több mint egy, a Bridgestone gumikat tesztelő Ferrarik pedig majdnem két másodperccel voltak lassabbak, mint a kolumbiai.

Utóbbi két istálló még a 2003-as modelljét próbálgatta, de a csütörtökön a 2004-es, MP4/19 nevű gépével andalúziába érkezett McLaren is jelentősen lemaradt a kék-fehér autóktól.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lisztes Krisztián Brémában maradna

Lisztes Krisztián, a Werder Bremen magyar válogatott játékosa a mostanihoz képest kedvezőbb… Tovább olvasom