Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

A REAC csapatkapitánya köszöni a szurkolóknak

Labdarúgás - Mindent egybevetve sikeres volt a REAC soproni bemutatkozása. A meccs végén, az utolsó tíz percben ugyan két pontot elveszített Aczél Zoltán csapata, a soproni közönséget megnyerte magának.
Minden előzetes várakozást felülmúlva 1300 néző fogadta a REAC-ot Sopronban. Torma Gábor, a REAC csapatkapitánya gólt szerzett, majd sérülés miatt le kellett őt cserélnie Aczél Zoltán vezetőedzőnek. Torma a mérkőzésről és a soproni fogadtatásról:

„Ahogy nekünk, úgy tudom, a soproni szurkolóknak sem könnyű feldolgozni ezt a szituációt. Éppen ezért nagyon kellemes meglepetés volt, hogy ennyien kilátogattak a mérkőzésre. Elsősorban a játékra próbáltunk koncentrálni, nem pedig arra, ami a lelátón történik, de azt éreztük: nagyobb a hangzavar, mint amit eddig a hazai meccseinken megszoktunk. Köszönjük a segítséget, a buzdítást a soproniaknak és nagyon sajnálom, hogy nem sikerült győzelemmel bemutatkoznunk. Sajnos a hajrát nagyon elszúrtuk. Reméljük, majd a Győri ETO ellen nyerünk."

A csatár a cseréjéről azt mondta, már az első félidőben, egy ütközés után érezte, hogy valami nincs rendben, később pedig egyre kevésbé tudott futni, éppen ezért a gólja után cserét kért.

A REAC törzsszurkolója, a sportriporter Léderer Ákos egyike volt azon kevés rákospalotai drukkernek, akik elkísérték Aczél Zoltán együttesét a soproni premierre:

„Nagyon sajnálom, ami a meccs végén történt, hiszen a REAC kezében volt a három pont, de a hajrában kettőt kiengedett egy, a vártnál sokkal jobb hangulatú mérkőzésen. Remélem, legközelebb több sikerrel járunk."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fehér-szobor-ügy utózöngéi

Labdarúgás - Óriási botrányt kavart a Győri ETO FC és a klub megbízásából Fehér Miklós szobrát… Tovább olvasom