Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 3°C | 7°C Még több cikk.

A Rába ETO futsal csapat menti meg az ETO focicsapatát Győrben?

Borkai Zsolt a Nemzeti Sportnak azt nyilatkozta, van B-terv, hozzátette: "két héten belül eldől, hogy megmenekülhet-e a klub."
  
Nemcsak az öncsődöt jelentő Quaestor, hanem a cég által működtetett ETO FC körül is egyre keszekuszább, homályosabb a kép. Nemrég a nyomozó hatóság lefoglalta a parkot és a stadiont, ám előfordulhat, hogy mégis sikerül az élvonalban tartani a csapatot.

Csütörtökön meglepő megoldásról nyilatkozott az nso tévének Borkai Zsolt a győri klub megmentését illetően. A polgármester amolyan B tervként arról beszélt, hogy a Rába ETO NB I-es futsalcsapata, pontosabban a klubot működtető kft. mentheti meg a Győri ETO FC-t.

„Jogászaink beleásták magukat a sporttörvény és a Magyar Labdarúgó Szövetség idevonatkozó rendelkezéseibe. Arra jutottak, hogy járható út lehet, ha a játékosokat és az indulási jogot olyan létező gazdasági társaságba vinnénk át, amelynek egyébként már van a szövetség által kiadott érvényes licence.

Ilyen például a Rába ETO önálló futsalcsapatát működtető kft. Az átadáshoz viszont szükség van a korábbi, de hatvan napig aláírási joggal rendelkező ügyvezető, illetve a kirendelt csődbiztos aláírására. Úgy vélem, két héten belül eldől, hogy megmenekülhet-e a klub" – nyilatkozta a városvezető.

Egy általunk megkérdezett, korábban a labdarúgó-szövetségnél dolgozó volt sportvezető azt mondta, szerinte nonszensz és nem lehetséges egy futsalcsapat indulási jogát nagypályás licencre cserélni, persze amennyi minden előfordult már, nem elképzelhetetlen, hogy találnak erre is valamilyen megoldást. Amúgy nagyon sajnálná, ha egy ilyen patinás klub, mint az ETO nem az első osztályban szerepelne.

Nem is olyan rég Újpesten fordult már elő úgynevezett licencátruházás. A felszámolás fenyegette lila-fehér klub mellé kirendelt ideiglenes vagyonfel-
ügyelő engedélye után végül az MLSZ versenybizottsága hozzájárult, hogy az Újpest FC Kft. 2013/2014-es szezonra érvényes indulási joga az Újpesti Torna Egyleten keresztül az Újpest 1885 Futball Kft.-hez kerüljön, így a csapat folytathatta szereplését a bajnokságban és a Magyar Kupában.

A nyilatkozattal kapcsolatban megkerestük a Rába ETO ügyvezető elnökét, Drucskó Zoltánt.

„A legfontosabb, hogy megoldást találjanak az ETO megmentésére, s ha ebben mi segíthetünk, egyértelmű, hogy megtesszük. A jogi megoldás részleteiről nem akarok nyilatkozni, az biztos, ha a polgármester beszélt erről, nyilván van rá lehetőség. A futsalcsapat helyzetét, jövőjét az esetleges szerepvállalás nem befolyásolja" – mondta a sportvezető.

Ha a kép nem is lett tisztább, a remény ezek szerint tovább él.

Előzmény:

A Nemzeti Sport legfrissebb cikkéből kiderül, hogy Borkai Zsolt, Győr polgármestere a héten az NSO Tv-nek beszélt arról, hogy nagyobb lehet a Győri ETO problémája, ha a héten bejelentett zár alá vétel a Győri ETO FC kft.-re is vonatkozik. A városvezető azóta megtudta, és a Nemzeti Sportnak adott legfrissebb interjúban elárulta, hogy a labdarúgócsapatra is vonatkozik a korlátozó intézkedés, így nem lehet eladni a kft.-t, de van B-terv!

 

A menekülést jelentő B-terv:

„Jogászaink beleásták magukat a sporttörvény és a Magyar Labdarúgó-szövetség idevonatkozó rendelkezéseibe. Arra jutottak, hogy járható út lehet, ha a játékosokat és az indulási jogot olyan létező gazdasági társaságba vinnénk át, amelynek egyébként már van a szövetség által kiadott érvényes licence. Ilyen például a Rába ETO önálló futsalcsapatát működtető kft. – vázolta a lehetőséget a városvezető.– Az átadáshoz viszont szükség van a korábbi, de hatvan napig aláírási joggal rendelkező ügyvezető, illetve a kirendelt csődbiztos aláírására. Úgy vélem, két héten belül eldől, hogy megmenekülhet-e a klub" - írta a Nemzeti Sport.

Az NSO.hu teljes cikkét ide kattintva olvashatja el >>

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jégkorong - Importtréner is segít Győrben

Szlovák csapatokat is megelőzve, veretlenül lett tornagyőztes nemrég a Győri ETO U12-es hokicsapata. Tovább olvasom