Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

A pályán nem tartalékoltak

Tartalékosan is remekelt a Tento-ETO a hétvégi felkészülési tornán. Gerháth Zoltán védéseivel joggal érdemelte ki a torna legjobb kapusa címet.

Nagyszerűen szerepelt a Tento-ETO a hétvégén rendezett Balaton-kupa nemzetközi felkészülési tornán, mint arról hétfői számunkban beszámoltunk, a győri zöld-fehérek úgy lettek másodikak, hogy a rendes játékidőben nem szenvedtek vereséget.

Pedig erősen tartalékos csapattal utazott a versenyre a csapat, ugyanis különböző okok miatt kilencenhiányoztak. A juniorválogatott élén jelenleg a hazai rendezésű világbajnokságon érdekelt Tóth László segítője, Deáki István nem számíthatott a vb-n szereplő Kovács Jánosra, Szalafai Gáborra, Tomori Győzőre, Pálos Gáborra és Schuch Timudzsinra. Rajtuk kívül Németh Tamás részleges izomszakadás, Konkoly Tamás pedig porckorongsérv miatt – őt már meg is műtötték, gyógyulása előreláthatólag nyolc-kilenc hetet vesz igénybe – nem állhatott a szakvezetés rendelkezésére. Remete Róbert és Struhár Péter egy korábban jelzett családi esemény miatt maradt távol a tornától.

A Tento-ETO a csoportmeccsek során háromszor győzött, egyszer pedig döntetlenre végzett. A fináléban a Tatabánya volt az ellenfél, s kétszer harminc perc után 26–26-ra állt a találkozó. „Bár előzetesen megegyeztünk Füzesi Ferenc kollégámmal, hogy hétméteresekkel döntjük el a kupa sorsát, a versenybizottság ebbe nem ment bele" – mondta Deáki István. – „Pedig mindkét gárda nagyon fáradt volt, különösen mi, hiszen kevés játékossal játszottuk végig a tornát. Egyáltalán nem bánkódom azonban amiatt, hogy a kétszer ötperces hosszabbítás után végül egy góllal kikaptunk. Ha előzetesen valaki azt mondja, hogy a négy közé jutunk, már azt elfogadtam volna."

A remek sikerben elévülhetetlen érdemei voltak Gerháth Zoltán kapusnak, akit a torna legjobb hálóőrének választottak a szakemberek.
„Természetesen nagyon örülök az elismerésnek, de ehhez azért a csapattársak is kellettek. Az egész tornán nagyon jól játszottunk, ami felkészülés ide vagy oda, azért volt különösen fontos, mert így minden játékos láthatta, hogy az eddig elvégzett kemény munkának volt értelme. Számunkra egyébként az egyik legfontosabb meccs a Komló elleni volt, hiszen a bajnokságban a második fordulóban hozzájuk utazunk, így nem volt mindegy, milyen nyomot hagy bennük az eredmény. Szerencsére jól sikerült az összecsapás, tartalékosan is hét góllal nyertünk, s ez bizakodásra ad okot. Persze ebből megélni nem lehet, úgyhogy a bajnokságig hátralévő időben még keményen dolgozunk tovább, hogy a bajnokságban a lehető legjobban szerepeljünk" – mondta Gerháth Zoltán, aki a nyár óta a Graboplast-ETO kapusedzőjeként is dolgozik.
„Nem érzem, hogy a két feladat, valamint a civil foglalkozásom bármelyik téren is visszaütne. Az eddigi tapasztalatok alapján mindenképpen bizakodó vagyok, hogy nemcsak játékosként, hanem edzőként is megállom a helyem."

A Balaton-kupán a mezőnyjátékosok közül is mindenki hozzátett valamit a remek eredményhez, de külön említést érdemel Józsa Dávid, aki Mohácsi Árpád mögött csupán egy góllal maradt le a gólkirályi címről.
Gerháth Zoltán remek formában véd, s remélhetőleg edzőként is megállja a helyét.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vereség a szurkolókat is sokkolta

Az első félidőben fölénybe került a soproni csapat, a középpályán rendre a hazaiak nyerték a… Tovább olvasom