Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 7°C Még több cikk.

A pályához építettek csapatot

Egy község, egy sportember címmel a Kisalföld egy hosszú sorozatot indított. Ebben Győr-Moson-Sopron megye 184 községéből olyan egyéniségeket mutatunk be, akik sokat tettek vagy tesznek a településük sportjáért. (14.)
Novák Tibor (66) Lébényben született, iskoláit is ott kezdte, majd Mosonmagyaróváron és Győrben folytatta. Játékos-pályafutása szintén Lébényben indult, egy ideig ugyan magasabb osztályban is kipróbálta magát, de végül az aktív játékot a szülőfalujában fejezte be.

„Már általános iskolában is mindenem volt a foci. Tizennégy éves koromban lettem igazolt labdarúgó és három évvel később már a Lébény első csapatában rúgtam a labdát – emlékszik a fél évszázaddal ezelőtti eseményekre Novák Tibor. – Még nem voltam húszéves, amikor felfigyelt rám a MÁVDAC, ahol betegség és sérülés miatt csak közel két évet tudtam eltölteni.

Az aktív játékot harminckét éves koromban fejeztem be szeretett falumban. Visszavonulásom után először sportvezetőként, később az egyesület elnökeként dolgoztam tovább. Feladatomnak mindig a sportegyesületünk működési színvonalának emelését, minőségének javítását tartottam. Időközben beválasztottak a megyei szövetségbe, ahol a tisztségem a megyei első osztályú csapatok képviselete volt."
Lébény sportéletében a '70-es évek végén és a '80-as évek elején nagy változások voltak. Először a labdarúgást szolgáló létesítmények és a játéktér színvonala nőtt fel a környezetéhez.

„A pár évvel korábban elkészült korszerű öltözőépület megadta az alaphangot a további teendőnkhöz: a dimbes-dombos futballpályánk felújításához, edzőpálya létesítéséhez, kerítés és labdafogó hálók megépítéséhez. A legnagyobb feladatot a pálya felújítása jelentette, hiszen közel ezer köbméter földet kellett a feltöltéséhez megmozgatni. Szeretném leszögezni, a megvalósult feladatok végrehajtása nem csak az én érdemem volt, összeállt egy tizenöt évig együtt dolgozó sportköri vezetőség, s mozgósítani tudtuk a Lébényben működő összes gazdasági egységet" – folytatta a sportvezető.

A minden igényt kielégítő sportlétesítményhez hiányzott egy magasabb osztályban is meghatározó szerepet játszó futballcsapat. Később ezen a területen is jelentős változások történtek.

„A következő feladat az volt, hogy az új körülményekhez és Lébény rangjához igazodó csapatot építsünk fel, elsősorban helyi játékosokra számítva. Elértük, hogy az átlag nézőszámunk a megyei első osztályban ezer fölé emelkedett. Ebből kiemelkedett a bajnok Kispest-
Honvéddal játszott Magyar Kupa-mérkőzés, amelyre közel
négyezren voltak kíváncsiak. Külön öröm volt számomra, hogy a sportlétesítményeinkről, a labdarúgópálya minőségéről milyen elismeréssel nyilatkoztak a bajnokcsapat tagjai és vezetősége. Anyagiakkal sosem voltunk nagyon jól elengedve, ezért játékosainkat mérkőzésekkel egybekötött külföldi utazásokkal motiváltuk. Így többek között eljutottunk Schweinfurtba is.

Az általunk létrehozott sportlétesítményeket utódaim megfelelő színvonalon működtetik, ami külön öröm számomra, hiszen az elvégzett munka nem volt hiábavaló" – mondta végezetül Novák Tibor.
Novák Tibor

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ellenfélre várva

Még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy a Pécs lesz-e az ellenfele az elődöntőben az UNI SEAT Győr… Tovább olvasom