Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 5°C Még több cikk.

A német elnök is megdicsérte Klinsmannt

Szép karácsonya volt Jürgen Klinsmann-nak, a napokban ugyanis egymást érik a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának szóló dicséretek.
Miután Lothar Matthäus, a magyar nemzeti együttes szakvezetője az ünnepek előtt a Bild című bulvárújságban dicsérte világbajnok egykori játékostársát, most Gerhard Mayer-Vorfelder, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) elnöke szólt elismerően a fiatal szakemberről, áttörésnek nevezve a 2004-es évet a német futballban.

"Kezdettől fogva imponált nekem a határtalan optimizmusa és a megbízhatósága, amely aztán átragadt a csapatra is" - nyilatkozta az elnök, aki a Klinsmann inevezése előtti időszakot, a Nationalelf Európa-bajnoki szereplését mélypontnak nevezte.

Amint azt megírtuk, a Bildben Lothar Matthäus tett hitet Klinsmann mellett, pedig a magyar szövetségi kapitány korábban szinte kizárólag kritikával illette kollégáját, sőt Sepp Maier, a válogatott kapusedzőjének eltávolítása után azt mondta rá, hogy "gyilkos". Karácsonyra aztán szinte minden téren megváltozott Matthäus véleménye.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három új válogatott az ETO-ból

Az idei esztendőben a Győri ETO FC-ből négyen szerepeltek a magyar nemzeti csapatban. Ketten újoncként léptek pályára, Vincze Ottó pedig Győrből először szerepelt címeres mezben. A klubnak összesen 39 válogatott labdarúgója van, az első ötvennyolc évvel ezelőtt húzta magára a címeres mezt. Tovább olvasom