Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

A nehéz év ellenére is sikeres volt a Tutti

Cselgáncs - Az előző év utolsó napjaiban tartotta a díjkiosztóval egybekötött évzáróját a koroncói Tutti JK.
Horváth Lóránt elnök beszédében elmondta: a megszorítások miatt a klub mozgástere is beszűkült, ami a versenyek számának csökkentésével és egyéb más takarékossági intézkedések bevezetésével járt. A klub vezetésének és a Cselgáncsos Szülők Közössége erőfeszítésének köszönhetően mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtott a csapat.
A két edző, Pákozdi Emil és Pákozdi Csaba beszámolójából kiderült, hogy az idei évben az elsődleges cél a válogatottbeli szereplés biztosítása volt.
Csigi Lénárd a zágrábi ifjúsági Világkupán elért ezüstérmével indulási jogot szerzett az ifjúsági Európa-bajnokságon és a világbajnokságon.
„Ha a világversenyeken elért éremmel nem is dicsekedhetünk, azért azt elmondhatjuk, hogy versenyzőnk és a klub mindent megtett a tisztes helytállásért az adott lehetőségeken belül. Hogy ez sem kis dolog, azt mutatja, hogy az öt megyét magában foglaló régióból csak a mi versenyzőnk tudott az ifjúsági korcsoportban világversenyekre indulásra jogot szerezni" – mondta Pákozdi Emil.

A klub másik nagy sikere Rácz Henrietthez fűződik, aki a rendőrök és tűzoltók világjátékán szerzett aranyérmet. Az ő esetében szakmai támogatást tudott biztosítani a klub, ugyanis a Pákozdi testvérek készítették fel a versenyre.

„Említést érdemel még Dóczy Kálmán és Bögi Nikolett, akik sokat ígérő versenyzéssel hívták fel magukra a figyelmet a hazai és nemzetközi versenyeken. A serdülők Világkupáján Győrben a két évvel idősebbek között tatamira állva Nikolett bronzérmet, Kálmán sérülten is az ötödik helyet szerezte meg a nagyon erős nemzetközi mezőnyben" – folytatta a szakvezető.

Klubszinten is jelentősen csökkent a nemzetközi szereplés lehetősége. A németországi verseny mellett csak Eisenstadtban, Galántán és Bécsben tudott tatamira állni a Tutti JK. A nemzeti bajnokságban a koroncói versenyzők a különböző kategóriákban hat országos bajnoki címet szereztek. Közülük Bögi Nikolett volt a legeredményesebb: az országos bajnoki címe mellé a Magyar Köztársaság Kupát is megnyerte.
Jól működik a klubon belüli három játék: az Aranyérmesek Klubja, a Pontverseny és a Győztesek Versenye. A játékokban kialakult ötös rangsor az idei évben. Pontverseny: Dóczy Kálmán, Bögi Nikolett, Zsámár Norbert, Pryma Réka, Zsámár Ramóna. Aranyérmesek Klubja: Dóczy Kálmán (28 aranyat gyűjtött be 2009-ben), Bögi Nikolett, Zsámár Ramóna, Németh Fruzsina, Pryma Réka. Győztesek Versenye: Dóczy Kálmán (76 győzelem), Zsámár Norbert, Csigi Lénárd, Bögi Nikolett, Pryma Réka.

A klubban sok a tíz év alatti gyerek, az ő versenyükben a lányoknál Gyertyás Róza végzett az élen Madarász Kitti és Csonka Celina előtt. A fiúknál a Bodrogi testvérek osztoztak ez első három helyen, a sorrend köztük Erik, Márk és Attila volt.

Jó tanuló, jó sportolói elismerésben részesült Bögi Nikolett, Zsámár Norbert és Dóczy Kálmán. Különdíjat kapott Németh Fruzsina, Greszler Zsolt, Meszlényi Róbert, Horváth Ervin, Milos Ildikó, Csigi Laura, Adorján András, Bognár Ákos, Németh Máté, Csonka Bendegúz, Imre Martin, Visy Barnabás és Perjámosi Csaba.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lemondás és feszültség az SVSE-nél

Kimondva-kimondatlanul hatalmi csatározások dúlnak az NB III-as SVSE-GYSEV vezetésében. Tovább olvasom