Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

A négy legjobb magyar csapat között jegyzik a Fotont

Kosárlabda - A Seat Foton Győr csapata fennállása óta először jutott a négy közé a bajnokságban és a Magyar Kupában is. Szépen fejlődik a klub utánpótlása is.
A korábbi mérkőzésekhez képest népes szurkolótábor köszöntötte vastapssal kedden a Seat Foton Győr csapatát a Magvassy-sportcsarnokban. A hazaiak remek játékkal, kettős győzelemmel léptek túl a patinás BSE-n és jutottak a bajnokság elődöntőjébe.

„Nagyon örülünk a sikernek, a klub életében ez a negyedik győri év, és a csapat először jutott a legjobb négy közé a bajnokságban, valamint a Magyar Kupában is – kezdi Szijjártó Péter, a Seat Foton Győr elnöke. – Tettük ezt úgy, hogy megmentettünk egy Sopronban tulajdonképpen megszűnt egyesületet, és szinte a nulláról építkezve fejlődtünk folyamatosan: bajnoki évenként a kilencedik, a nyolcadik és a hetedik helyen végeztünk és léptünk előre. Köszönet ezért mindazoknak, akik segítettek bennünket az elmúlt négy évben."

Az elnök azt mondja, a bajnokságban elérték a céljukat a négy közé jutással, a játékosok már felszabadultabban játszhatnak az elődöntőben és ennek az is lehet az eredménye, hogy megnehezítik az esélyesebb Sopron dolgát.

„Az évekkel ezelőtt elindított utánpótlás-nevelési programnak már látszanak az eredményei – folytatja az elnök. – Több mint négyszáz fiatalt foglalkoztatunk, örömteli számunkra, hogy a Gálos László vezette gyermekcsapatunk bejutott az országos döntőbe. Miközben jelentős pénzeket költünk utánpótlás-nevelésre, a piramis csúcsára is gondot kell fordítanunk, hogy a tehetséges győri lányoknak legyenek példaképei és lássák, kemény munkával hova lehet eljutni. Saját nevelésű játékosaink közül egyelőre Tullner Evelin szerepelget az első osztályban, jövőre pedig felzárkózhat mellé Németh Nóra is."

A győri kosárlabdaklubot néhány sportág helyi képviselőjének részéről és politikai oldalról is éri támadás olykor azért, mert az önkormányzat évi negyvenhárommillió forinttal támogatja a klub működését.

„Én úgy gondolom, azért vagyunk nagy előnyben másokkal szemben, mert a kosárlabda a világon a második, hazánkban pedig a harmadik legnépszerűbb sportág. Jelentősebb tömegbázissal rendelkezik, mint több bennünket támadó klub vagy szakosztály. Így a reklámértéket tekintve is Győrnek többet jelentünk, mint esetleg azok, akik bírálnak bennünket. És nem mellesleg a négy legjobb magyar csapat között jegyeznek bennünket."

Az MKB-Euroleasing Sopron és a MiZo Pécs kiemelkedik a magyar mezőnyből, nemzetközi szinten is jegyzett együttesek, utánuk azonban három-négy csapat is vetélkedik a dobogós helyért.

„Már tervezzük a következő szezont. A jelenlegi gazdasági környezet nem kedvez ugyan a sportszponzorálásnak, ám a nehézségek ellenére bővíteni akarjuk a Seat Foton Győr szponzori körét. Azt szoktam mondani a lányoknak, ők ne foglalkozzanak a minket érő kritikákkal, a teljesítményükkel bizonyíthatnak és egyben megkönnyíthetik a mi dolgunkat is. Tapodi Péter edző kiváló munkát végzett, részben ennek köszönhetők a sikerek. A keretünket igyekszünk úgy alakítani, hogy a nehéz mérkőzéseken több jó képességű kosaras álljon az edzőnk rendelkezésére. Ennek érdekében megállapodtunk a magyar válogatott egyik irányítójával és várható egy másik ismert játékos leigazolása is. A következő bajnokságban a bronzérem megszerzése a célunk. Emellett szeretnénk, ha két utánpótlás-korosztályban lenne győri csapat az országos döntőben."

Olvasóink írták

  • 2. -.- 2009. április 10. 10:59
    „Az egész csapatnak gratulálunk!”
  • 1. dzsoni 2009. április 09. 18:18
    „Gratulálunk Gálos Lászlónak és csapatának az országos döntőbe jutáshoz!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán Viktor: Büszkék lehetnek a stadionjukra

Labdarúgás - Szerdán Győrben járt és nézett futballmérkőzést Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.… Tovább olvasom