Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

A mozgás szeretetére nevelt

Sporttörténelem - Hetedik alkalommal gyűlt össze a győri sporttörténeti bizottság, a vendég ezúttal Kádár Árpád tornatanár volt.
A sporttörténeti bizottság hetedik ülésének vendége az egykori testnevelő tanár, Kádár Árpád volt. A mindenki által csak „Pidu" bácsinak nevezett 95 éves pedagógus Szentesen született, testnevelői diplomáját pedig 1938-ban vette át. A Révai-gimnáziumban 12 évet, a 400-as iskolában pedig 30 esztendőt tanított.

Kádár Árpád és dr. Gönczöl László, a bizottság tagja a gyerekek sorfala között. Fotó: Sz. Ö.


Több sportágba belekóstolt: a teniszbe, a műkorcsolyába, a síelésbe, a kosárlabdába és a tornába is, 25 évig tevékenykedett az ETO tornaszakosztályában.

Tanítványai a beszélgetés során szívesen elevenítettek fel régi történeteket, például azokat, hogy Pidu bácsi kézen állva ment át a Baross hídon vagy kézen állt a soproni Károly-kilátó korlátján.
Pidu bácsi elmondta, nagyon híres tanítványa nem volt, nincs köztük olimpiai, világ- vagy Európa-bajnok, de számára ez sosem volt fontos. Ő a mozgás szeretetére nevelte tanítványait.

Dr. Istvánffy Csaba, az Országos Testnevelő Egyesület elnöke oklevelet és aranyplakettet adott át munkájáért a volt tanárnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyirmót SE: eséllyel pályázik a dobogóra

Labdarúgás - Eséllyel pályázik a dobogóra a Gyirmót az NB II Nyugati csoportban. Az együttes egy… Tovább olvasom