Kisalföld logö

2018. 07. 20. péntek - Illés 17°C | 28°C Még több cikk.

A Monaco kiütötte a Deport - gólrekord a BL-ben

Egy rendkívül gólgazdag mérkőzésen a Monaco kiütötte a Deport a II Lajos stadionban szerda este. A 11 gól új csúcs a Bajnokok Ligája történetében - a korábbi szintén francia csapat nevéhez fűződik, még 2000-ben a a PSG-Rosenborg találkozó hozott kilenc találatot - , akárcsak az éppen ezen a napon 29 születésnapját ünneplő Prso által elért mesternégyes.
Korábban két támadónak sikerült egy meccsen négyet rúgni az elitligában: Marco van Basten volt az egyik, Simone Inzaghi a másik.

A Monaconak egyszerűen minden összejött ezen az estén, a Depor pedig csapnivalóan játszotta a lestaktikát, főleg az első félidőben. A szünetben mindent megpróbált Irureta mester, még Molinát is lecserélte. De minden hiába, hiszen a második félidő elején négy perc alatt kétszer is maga után kellett nyúlnia a frissen beállt Munúának.

Remek meccsen, sok góllal kényeztett el nézőit a francia együttes, pedig két legjobbnak tartott támadója nem is volt a pályán. Nonda, akárcsak a lelátón a meccset Raúl társaságában szemlélő Morientes még a kispadra sem ülhetett le ezen az estén.

A hazai játékosok hatékonyságát jól mutatja, hogy tizenkét kísérletükből tíz ment kapura, ebből pedig nyolc gólt eredményezett. A Depor 15 alkalomból hét ízben találta el a kaput.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló

C-CSOPORT:
Monaco (francia)–Deportivo (spanyol) 8–3 (5–2)
Monaco, 17 000 néző
V: Hauge (norvég).
Monaco: Roma – Givet, Squillaci, J. Rodriguez, Evra (Ibarra, 83.) – Bernardi, Rothen, Plasil (Zikosz, 67.) – E. Cissé – Giuly, Prso (Adebayor, 75.)
Deportivo: Molina (Munúa, 46.) – Manuel Pablo (Munitis, 46.), Najbet, Scaloni, Jorge Andrade, Romero – Mauro Silva, Sergio (Pandiani, 60,), Valerón – Tristán, Amavisca
Gólszerzők: Rothen (2.), Giuly (11.), Prso (26., 30., 45., 49.), Plasil (47.), E. Cissé (67.), ill. Tristán (39., 52.), Scaloni (44.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Államosítják a Rekard-pályát?

A győri Rapid Futball Club megszűnésének jogcímén az állam tulajdonába kerülhet vissza a volt… Tovább olvasom