Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 31°C Még több cikk.

A mezőny közepén

Teke - Az NB II Északnyugati csoportjában a most befejeződött bajnokságban három megyei csapat szerepelt. Közülük a legjobb helyezést az osztály immáron „törzsgárdatagjának" tekinthető Scarbantia érte el. Hazai pályán mindössze egy pontot veszített a Halogy csapata ellen. Vendéglátóként az átlaguk 3081, míg vendégként 2853 fa.
Csak rosszabb játszmaarányával csúszott lejjebb a Petőháza. A megszerzett pontjaiból tizenhatot otthon, míg ötöt idegenben gyűjtött. Hazai környezetben csak az élcsapatok tudták legyőzni. Idegenben nyert Halogyon, Ménfőcsanakon és döntetlen ért el a Vasjármű ellen. Ezt a teljesítményt 2968 fás hazai és 2897 fás idegenbeli átlaggal érte el.
Egy újoncnak, mint a Ménfőcsanaki Tekecenter, mi más lehetne a célja a magasabb osztályban, mint a biztos bentmaradás. Ezt az együttes túl is teljesítette, mert biztos középcsapat lett. Nagyon rosszul kezdtek, első pontjaikat csak a hatodik fordulóban szerezték meg. Hazai pályán tizennégy pontot gyűjtöttek 2890 fás átlaggal. Idegenbeli teljesítményük hét pont 2897 fás átlaggal.

A bajnokság végeredménye: 1. Répcelak 40 pont, 2. Uraiújfalu 31, 3. Horváth TKSE 26, 4. Péti MTE 23, 5. Scarbantia 21, 6. Petőháza 21, 7. Halogy 21, 8. Ménfőcsanaki TC 18, 9. Vasjármű TKSE 16, 10. Sárvári Kinizsi Kékgolyó 16, 11. Lénárd-Team Tata 15, 12. Zalaszentgrót 15.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előrelépne az Integrál-DAC

Labdarúgás - Az ötödik helyen fejezte be a másodosztályú bajnokságot az Integrál-DAC csapata. A… Tovább olvasom