Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

A mai napig keresik

Nagy Sándor ugyan nyáron távozott a Győri ETO FC-től, az erőnléti és rehabilitációs edző azonban a mai napig foglalkozik labdarúgókkal. Ő edzi jelenleg az MTK-ból távozófélben lévő Czvitkovics Pétert.
Ugyancsak ő foglalkozott Ferenczi Istvánnal, aki az ETO helyett végül a német másodosztályban szereplő Osnabrückhöz igazolt. 

– Sajnos egyre kevesebb az olyan futballista, aki tökéletessé kívánná tenni az erőnlétét – kezdte Nagy Sándor. – Az erő hiánya a hazai pályákon meg is mutatkozik. Továbbra is vallom, hogy az erőtől duzzadó sportoló kevésbé sérülékeny. A mai labdarúgásban fontosabb az erő szerepe, mint a technikáé. Éppen ezért azt mondom, hogy le a kalappal Ferenczi és Czvitkovics előtt, mert az általam írt edzésprogramot maximálisan végrehajtják. Mindez meg is látszik a kondíciójukon. Az ETO labdarúgóival egyébként hat évet töltöttem el, és úgy érzem, munkámat jól, becsülettel végeztem. Ezt bizonyítja, hogy Ferenczi és Czvitkovics is engem keresett meg.

A szakember gyakorlati tapasztalatait a közelmúltban egy könyvben örökítette meg. A tavaly megjelent Drogmentes testépítés című könyve szakmai körökben komoly elismerést ért el. Legalább ilyen fontos elismerés azonban az is, hogy a labdarúgók mellett számos más sportág képviselői is megkeresik Nagyot. Mostanában például motokrosszosokkal foglalkozik, ami ugyan meglepőnek tűnik, ám ebben a sportágban is szükség van az erőre, a kondícióra.

A tömegsport is kulcsfontosságú az edző számára. Tíz éve működtet egy konditermet Adyvárosban, az eddig a győri Kodály Zoltán utcai stúdióban folyó munka viszont februártól már a győrújbaráti sportcsarnokban folytatódik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézilabda: nyitány magyar győzelemmel

Rendkívül idegesen kezdett mindkét együttes, rengeteg volt a kaput messze elkerülő lövés. Amíg ez a… Tovább olvasom