Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

A leukémiával kezelt Karl Erik Böhn jobban van

A körülményekhez képest jobban van a leukémiával kezelt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar szövetség csütörtöki közleménye szerint a 48 éves szakvezető 6-7 hete nagyon rossz állapotban volt, szervezete nem reagált a kemoterápiás kezelésekre, ráadásul tüdőgyulladást kapott, és mesterséges kómában kellett tartani. A helyzet drámai volt.

A norvég orvosok egy új eljárással próbálkoztak, úgy tűnik, sikerrel. Böhn szervezetében kedvező változás állt be, a vértestek aránya a megfelelő módon változott. Az eljárás jelenleg is tart.

Böhn annyit üzent, hogy optimistán várja a fejleményeket, és minden rákbeteg számára az a legfontosabb, hogy ne adja fel a betegség elleni küzdelmet.

A nemzeti válogatottal decemberben Európa-bajnoki bronzérmes norvég szakembernél egy év eleji vizsgálat során akut leukémiát diagnosztizáltak, amelynek azonnal megkezdték a gyógykezelését Oslóban. A biztos világbajnoki résztvevő csapattal azóta Siti Bea másodedző foglalkozik.

Olvasóink írták

  • 1. LAZA 2013. május 12. 17:24
    „Gyógyítson meg a Jó Isten Erik.
    Nagyon remélem ez a másik módszer hatásos lesz.
    Kemoterápia?
    Minden kezelés után tüdőgyulladás,immunrendszert mindjárt az első után taccsra.
    Mindenki tudja mivel jár aki már már elveszítette azt akit a legjobban szeretett.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarország egy helyet rontott a FIFA-világranglistáján

A magyar labdarúgó-válogatott így a 33. helyen áll. A lista élén továbbra is Spanyolország áll. Tovább olvasom